időközi választások

2020.09.15. 07:00

A karanténban lévők is kérhetnek mozgóurnát Kalocsán

Amint azt korábban hírportálunk is megírta, a kalocsai 7-es számú választókörzetben Jánosi György Fidesz-KDNP-s városatya márciusi lemondása miatt időközi választást tartanak szeptember 20-án, vasárnap.

Gábor János

Kiss Csaba, Kalocsa jegyzője

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Gábor János

A magánéleti okokból lemondott képviselő helyéért három jelölt indul: a Fidesz-KDNP-s Arnold Adrien, az ellenzéki összefogással támogatott dr. Vincze András és a Mi Hazánk Mozgalomtól Szabó Patrik.

Szavazni szeptember 20-án is a szokott időben lehet: reggel hattól este hétig. A kertvárosi voksolóknak két szavazókört nyitnak meg, mindkettőt a Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Tagiskolájában. Ez lesz az első alkalom a városban, amikor járványügyi szempontból is biztonságos szavazást kell lebonyolítani, ezért néhány szabály eltér a megszokottól. A veszélyhelyzet megszüntetését követő 15 napon belül kellett szavazást kiírnia a helyi választási bizottságnak.

Dr. Kiss Csaba jegyző elmondta: – Nagyon sokakat érint, mert nagyon sokan érdeklődtek: mozgóurnát a megszokott gyakorlat szerint lehet igényelni. Írásban a választást megelőző negyedik napig, utána viszont már csak személyesen, esetleg meghatalmazott útján, vagy elektronikus azonosítással a választás.hu-n. Ezt meg lehet tenni a szavazás napján 12 óráig, amikor személyesen a szavazatszámláló bizottságnál is le lehet adni a kérvényt – foglalta össze.

Kiss Csaba, Kalocsa jegyzője
Fotó: Gábor János / Petőfi Népe

A jegyző kihangsúlyozta: mozgóurna csak egészségügyi okból kérhető, és ezen a ponton rögtön érdemes is megjegyezni a járványveszélyt, ami ellen speciális módon védekeznek külső helyszínen és a szavazókörökben is. Ezúttal nemcsak mozgáskorlátozott személy, hanem olyan is igényelheti a mozgóurnát, aki a választás napján hatósági házi karanténban van. Esetében a gumikesztyűt, maszkot viselő bizottsági tagok nem fognak bemenni a lakásba, így az ajtóban, kapuban kell majd lebonyolítani a szavazást, jelezte.

A szavazókörökben lévő számlálóbizottságokat plexifallal fogják elválasztani az emberektől, és a helyszíneken kézfertőtlenítő, gumikesztyű, szájmaszk is rendelkezésre áll majd – utóbbit azokra az esetekre tartják fenn, ha valaki maszk nélkül érkezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában