tömegközlekedés

2020.08.31. 16:50

Megérkezett az összes új busz Kecskemétre

Hétfőn, augusztus 31-én két Mercedes-Benz Reform 500 szólóbusz indult el Debrecenből Kecskemétre, ez a két busz hiányzott még az Inter Tan-Ker Zrt. által vállalt negyvenötből.

Hraskó István

Mint ismert, a kecskeméti közgyűlés tavaly novemberi döntése értelmében 2020. január 1-jétől 2029. december 31-ig az ITK Holding Zrt. egyik tagvállalata, az Inter Tan-Ker Zrt. végzi a buszos személyszállítást Kecskeméten.

Szerződés szerint a cégnek május 1-jéig 20 alacsony belépős Mercedes-Benz Reform 500 LE buszt és 25 alacsonypadlós Mercedes-Benz Conecto Next Generation-t kellett volna forgalomba állítania a hírös városban, de a járványügyi veszélyhelyzet közbeszólt. Az autóbuszok fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Inter Traction Electrics Kft. debreceni üzemében március 23-án ideiglenesen felfüggesztették a gyártási tevékenységet, majd két hét átmeneti leállás után indult újra a termelés.

Április 30-án hat Conecto-t és egy Reform 500-ast adtak át a kecskeméti busztelephelyen. Ekkor Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a következő hetekben folyamatosan érkeznek majd az új buszok, és július végéig az összes Kecskeméten lesz.

A buszok valóban érkeztek is egymás után, és mint Hajdu Mártontól, az ITK Holding Zrt. kommunikációs vezetőjétől megtudtuk, augusztus 31-én, hétfőn futott be az utolsó két, saját fejlesztésű és gyártású Reform 500-as, ezzel az Inter Tan-Ker leszállította a negyvenöt új autóbuszt Kecskemétre. A hibirdhajtású Mercedes-Benz Citarokat is figyelembe véve a kecskeméti autóbusz-flotta átlagéletkora így most 3 év, ezzel pedig a megyei jogú városok közül Kecskeméten van az egyik legfiatalabb járműállomány a közösségi közlekedésben.

Fotó: Hraskó István

Hajdu Márton hangsúlyozta: a városvezetéssel közösen állapodtak meg az augusztus 31-ei végső határidőben. Mint mondta, a koronavírus világszerte fennakadásokat okozott a járműiparban is, elsősorban a logisztika terén, és hiány volt alkatrészekből is. Debreceni üzemükben változtatni kellett a gyártási folyamatokon, a beérkező alkatrészeket fertőtleníteni kellett, mindez pedig jelentősen megnövelte a gyártás idejét, de a munka így is feszített tempóban zajlott. Kijelentette, a hétfői nap a város és a cég közös sikere, és nagy előrelépést jelent a kecskeméti tömegközlekedésben.

Az átmenetileg Kecskemétre hozott MAN buszok közül néhány egy darabig még marad, de szép fokozatosan az újak mind beállnak a forgalomba, miután megkapták a Kecskeméti Közlekedési Központ arculata szerinti logót és poligon kecskét.

Fotó: Hraskó István

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában