nyár

2020.08.14. 09:04

A homokbuckákat is felfedezték a táborozók Ballószögön

Ezen a nyáron már második alkalommal rendezik meg a népismereti tábort Ballószögön. A gyerekek a helyi és a környékbeli értékekkel ismerkedhetnek meg az öt nap alatt.

Sebestyén Hajnalka

A táborozók fantasztikus élményekkel gazdagodnak az öt nap alatt

Forrás: Petőfi Népe

Júliusban nagy siker fogadta az ingyenes tábor megszervezését. A gyerekek nagyon jól érezték magukat. Ezen a héten újabb fiatalok kaptak arra lehetőséget, hogy együtt táborozzanak, miközben sok újat tanulnak és tapasztalnak. A tábort Gáspár Dávid, Nagy Gabriella és Jobbágyné Pintér Eszter vezeti.

Gáspár Dávid, a tábor egyik vezetője elmondta: pályázati támogatás segítségével szervezhették meg a tábort a ballószögi iskolásoknak. Mind a két hétnek azonos a programja, de valamennyi fókuszában a népi és természeti helyi értékek állnak.

A kézműves-foglalkozásokon bőrrel és csuhéval dolgoznak a táborozók. A tábor részeként ellátogattak a Fülöpházi Homokbuckákhoz, ahol Molnár Lászlóné Katalin kalauzolta el a csapatot a tanösvényen. A ballószögi Fenyvestanyán Fülöp Ákos íjászkodással és népi játékokkal színesítette a táborban töltött órákat.

A ballószögi Hetényi-birtokon a szőlőtermesztéssel kapcsolatos mesterfogásokat ismerhették meg a gyerekek, Trencsényi-Csiha Tímea néptáncos, néptáncoktató pedig népi játékokat mutatott be nekik. Somogyi Lajos polgármester kemencében sült finomságokkal kedveskedett.

További programok között szerepel a Helvéciai Manó Farm felkeresése és mézeskalács-készítés Zrínyi Istvánné mézeskalács-készítő mester jóvoltából. Az utolsó napon pedig Ballószögön helyismereti séta és lovaskocsikázás zárja a hangulatos népismereti tábort.

A táborozók fantasztikus élményekkel gazdagodnak az öt nap alatt
Fotó: Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában