kecskemét / galériával

2020.07.16. 14:30

Megalkuvás nélkül kell őrizniük a honvédség becsületét

Csütörtökön tettek ünnepélyesen katonai esküt a kecskeméti repülőbázisra júniusban alapkiképzésre bevonult szerződéses katonák, családtagjaik körében.

Hraskó István

– A mai nap az önök számára az egyik legkiemelkedőbb az eddigi életük során. Egy olyan mérföldkőhöz érkeztek ma, amely a szó szoros értelmében meghatározó és felemelő is egyben – mondta beszédében Fekete Tamás ezredes, bázisparancsok-helyettes, hangsúlyozva: a pályakezdők ettől kezdve felelősséggel tartoznak magukért, bajtársaikért, hazájukért és a nemzetért is.

– A felkészültségüket sok helyen, sokszor extrém körülmények között kell majd bizonyítaniuk és társaik, vezetőik mindig számítanak majd Önökre. Egy olyan életpályát választottak, amely sok-sok megpróbáltatással és lemondással, kihívással jár együtt. Legyenek méltóak a fogadalomtételhez és szolgáljanak ennek tudatában és szellemiségében. Akkor érdemes önöknek végigmenni ezen a pályán, ha feladatukat teljes mértékben komolyan veszik, és derekasan helyt állnak. Legyenek tehát méltóak a társadalmunk bizalmára és megalkuvást nem kérve őrizzék meg egyenruhájuk és vele együtt a Magyar Honvédség becsületét – emelte ki Fekete Tamás.

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison évente általában egy-három alapkiképzést tartanak, amely hat hétig tart, harcászati, műszaki foglalkozásokat, lőkiképzést, egyéni lőgyakorlatokat, éleskézigránát-dobást is magában foglal. A tereptant a Pilisben lévő csobánkai gyakorlótéren, a műszaki foglalkozások egy részét Táborfalván, az egyéni lőgyakorlatokat pedig a tatárszentgyörgyi lőtéren hajtják végre, minden további feladatot Kecske­méten. Az alapkiképzés befejezése után az újoncok végleges beosztásukba kerülnek, akár a kecskeméti repülőbázis alegységeinél, akár más alakulatoknál, és folytatódik szakmai kiképzésük.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában