VIDEÓVAL

2020.07.07. 14:00

Leemelték a kecskeméti Nagytemplom szobrát

Egy éve jelentette be Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, hogy a kecskeméti Nagytemplom felújítását a kormány 800 millió forinttal támogatja.

Hraskó István

Fotó: BUS CSABA

Az összeg jelentős, bár nem fedezi a külső felújítás teljes költségét. Vörös Márta, a Kalocsa-Kecskeméti Katolikus Főegyházmegye főépítésze akkor úgy nyilatkozott, a legsürgetőbb feladatokat el tudják végeztetni belőle. A toronysisak teljesen megújul, a bádogfedéseket lecserélik, a díszítőelemeket megtisztítják. Ezt követően a templom főhomlokzatán restaurátorok, festők, kőművesek együtt dolgoznak.

A négy evangélista nagy méretű szobrait az elmúlt napokban vették le daru segítségével, a felmérések azt mutatták, olyan rossz állapotban vannak, hogy hosszú távon jobban megéri újrafaragni valamennyit. Restaurálják, tisztítják majd a homlokzat kisebb szobrait, kőpárkányait, díszeit is. Ezekkel egy időben a templom hatalmas üvegablakait is megújítják, mely rendkívül nehéz feladat lesz. A meglévő üvegeket restaurálják, stabilizálják és védőborítást is kapnak.

A nagytemplom felújítása már régóta sürgető kérdés. Életveszélyeshez közelítő állapota gyakran szóba került, 2016 decemberében például mi is hírül adtuk, hogy az orkán erejű szél megbontotta a toronysisak réz tetőlemezét, ezért le kellett zárni a templom környezetét. A gondok egy része még az 1911-es földrengéshez köthető, amikor a templom erőteljesen megrongálódott. A szükséges statikai megerősítéseket egy monolit vasbeton vázzal elvégezték száz éve, ennek köszönhetően nem kellett a templomot lebontani – mert még ez is szóba került –, de a torony belsejében máig láthatóak hosszanti repedések. A faltestet a problémás részeken ezért gyakorlatilag teljes mélységében kibontják, majd visszahelyezik, így teljesen helyreáll a torony statikája, nem lehet baj nagy erejű szél esetén sem.

A videót Godó Lászlótól kaptuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában