beruházások

2020.07.07. 07:00

Hamarosan elkészül az új ivóvízkút Kelebián

Javulhat a kelebiai ivóvíz-szolgáltatás minősége azzal, hogy egy új kutat fúrnak a településen.

Pozsgai Ákos

A szakemberek az elkövetkezendő hetekben végeznek a kútfúrással

Forrás: Petőfi Népe

Fotó:

A Belügyminisztériumtól kapott 28,3 millió forint támogatást az önkormányzat az ivóvízkút létesítésre, mert korábban másik két kutat le kellett állítani és kivonni a rendszerből, a megmaradt egy kút pedig nem tudta biztonsággal ellátni a települést megfelelő mennyiségű ivóvízzel.

Az önkormányzat tulajdonában három mélyfúrású ivóvízkút van a településen, amelyek üzemeltetését a kiskunhalasi székhelyű Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. végzi. Az első számú kút jelenleg használaton kívül van, tartalék kútnak számít. A második számú kutat 1969-ben helyezték üzembe, 1996-ban felújításra szorult, így 240 méterről 180 méterre csökkent a talpmélysége. Jelenleg ez az egy kút látja el a település vízigényét. A harmadik számú kutat a homokolás miatt kénytelenek voltak leállítani.

Látva a biztonságos üzemeltetés kockázatait, elkészített az önkormányzat egy új kút fúrására vonatkozó tervet, amely vízjogi létesítési engedélyt kapott. A település több helyen próbálkozott anyagi forrást szerezni a kivitelezésre, de eredménytelenül. Végül tavaly februárban Maczkó József polgármester levelet írt Pogácsás Tibornak, a Belügyminisztérium Önkormányzati Államtitkársága vezetőjének a tárca segítségét kérve. Nem sokkal később kormányhatározat született arról, hogy 28 millió 320 ezer forintot kap a kelebiai önkormányzat új ivóvízkút létesítésére.

A kivitelezési munkálatok májusban kezdődtek el, az új kút úgynevezett melléfúrásos technológiával készül el. A tervezés során ügyelni kellett arra, hogy olyan minőségű vizet tudjanak kitermelni, mint a jelenleg üzemelő főüzemi kútból, ezért ugyanazt a réteget szűrik meg, így a vízminőség garantáltan ugyanaz lesz. A szakemberek az elkövetkezendő hetekben végeznek a kútfúrással, és körülbelül három-négy hét alatt lehet üzemképes az új kút.

A kelebiai önkormányzat a környező települések közül egyedüliként kapott támogatást a Belügyminisztériumtól. Mivel a térségben több település önkormányzata is hasonló gondokkal küzd, ezért nyertes pályázatok híján várhatóan további soron kívüli kormányzati segítségre lesz szükség.

A szakemberek az elkövetkezendő hetekben végeznek a kútfúrással
Fotó: Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában