KECSKEMÉT

2020.07.02. 07:00

Gyerekként csodálta Rodolfót, most a hagyatékát gondozza

Fekete Anetta maga sem gondolta volna gyermekként, hogy felnőttként ő lesz a híres bűvész életének egyik legnagyobb ismerője.

Sebestyén Hajnalka

Fekete Anetta maga is kedveli a bűvésztrükköket

Fotó: Bús Csaba

Nemzedékek nőttek fel Rodolfo bűvészmutatványain. Gyerekek sokasága vágyott a híres Rodolfo-táskára, mely trükkök sokaságát rejtette magában. Ezek egyike volt Fekete Anetta is, aki maga sem gondolta volna gyermekként, hogy felnőttként ő lesz a híres bűvész életének egyik legnagyobb ismerője.

– Milyen indíttatásból kezdett el foglalkozni Rodolfo életével és munkásságával? – kérdeztük a Szórakaténusz Játékmúzeum és Játékműhely muzeológusát.

– Öt évvel ezelőtt kerültem a Szórakaténuszhoz, ahol 2017-ben kaptam a felkérést, hogy rendezzek – a játékmúzeum tulajdonában lévő – Rodolfo-­hagyatékból kiállítást Salgótarjánban. Színháztörténészként örömmel vetettem bele magam a munkába.

– Színháztörténészként mi vonzotta?

– Nemcsak Rodolfo élettörténete ejtett rabul, hanem szakmailag nagyon érdekes volt számomra az élete kapcsán kibontakozó 20. századi cirkusz- és varietévilág, hiszen Rodolfo bűvész, komikus és színpadi ember is volt. A színháztörténet nemcsak a kőszínházat foglalja magában, de az előadó-művészet marginálisabb területeit is. A bűvészet, a varieté is a szórakoztatás része. Rodolfo élete kapcsán képet kaptam az 1930-as, 40-es, 50-es évek szórakoztatási formáiról. Rodolfo fellépett a Latabár testvérekkel, Alfonzóval és Karády Katalinnal is, csak hogy néhány nagy nevet kiemeljek. Ki ne emlékezne a híres Latabár-féle kettéfűrészelésre. Rodolfót több ízben Kecskeméten is láthatta a közönség. Később pedig külföldön lépett fel, például Párizsban, Brüsszelben, Londonban.

– Korábban is foglalkozott Rodolfo hagyatékával?

– Nem, annyit tudtam, hogy 1987-ben halt meg, és az 1990-es évek elején került a kecskeméti Szórakaténuszhoz a hagyatéka. Jánoska Antal kártyagyűjtő révén döntött úgy a család, hogy ebben a múzeumban méltó módon megőrizhetik az utókornak a nagy mágus dokumentumait, bűvészeszközeit. Mivel Rodolfo elsősorban kártyatrükkjeiről volt ismert, ezért tökéletesen illeszkedett a játékmúzeum profiljába.

– A kiállítás megrendezéséhez kitől kapott segítséget?

– A hagyatékból a 90-es években már mutatott be tárlatot a Szórakaténusz, de jelenleg a raktárban őrizzük Rodolfo kellékeit, dokumentumait. Első körben ezeket tanulmányoztam át. Hozzáteszem, hatalmas örömmel, szakmailag és emberileg is nagyon élveztem ezt a munkát. A családdal is többször találkoztam, akik szintén nagy segítségemre voltak, hogy jobban megismerjem Rodolfo munkásságát. Nagyszerű ember élete bontakozott ki előttem a több hónapnyi munka során. A legjobban az fogott meg benne, hogy a leghétköznapibb tárgy láttán is azonnal egy bűvész­trükk jutott eszébe. S persze bármerre járt, mindig volt nála egy pakli kártya.

– A hagyatékból minden trükkje megismerhető?

– Nem, de vannak dokumentumok, melyek számos trükkjét őrzik. Emellett még életében a Füles újság rendre bemutatott egyet-egyet, és archív videók is őrzik munkásságának jelentős momentumait.

– Gyermekként ön is csodálta bűvésztrükkjeit?

– Természetesen. Sosem feledem el, mennyire vágytam, hogy én is kapjak Rodolfo-bűvésztáskát, de sajnos a szüleim nem vették meg. Most, a szakmai munka során gyakran forgattam, és bevallom, több bűvész­trükköt is kipróbáltam. Főként a kártyatrükkök vonzottak. Rodolfónak egyébként több száz kártyája volt, a bűvészkellékeiből is viszonylag sok megmaradt, bár többet elajándékozott még életében.

– Visszatérve a kiállításhoz, milyen pluszt tudott belevinni a hagyaték bemutatása mellett?

– Az elnyert támogatás jóvoltából az életét bemutató Kiállításvezető kiadvány készült. Emellett törekedtem arra, hogy legyen interaktív része is, így egy kis bűvésziskolát is belecsempésztem. Ebben segítségemre volt a kecskeméti Csongrádi Béla bűvész és a budapesti Kelle Botond bűvész is. A kiállításra látogatók maguk is próbára tehetik ügyességüket Rodolfo-trükkökben.

– Milyen érdeklődés fogadta a tárlatot Salgótarjánban?

– Sikerünk volt, és újabb felkéréseket kaptam. A kiállítást elvittem azóta már Budapestre és Pásztóra. Idén tavasszal éppen Pécs lett volna soron, de a járványhelyzet miatt őszre halasztjuk el. Ide azonban további újdonságokat is viszek. Közben a pandémia alatt elkészítettem a kiállítás virtuális változatát, hogy minél többen láthassák online is a gyűjtemény darabjait.

Fekete Anetta maga is kedveli a bűvésztrükköket
Fotó: Bús Csaba

– Az újdonságról elárulna valamit?

– Egy kedves barátnőm a pécsi egyetem építészhallgatóit oktatja. Vizsgafeladatként adta ki nekik, hogy a kiállításhoz készítsenek installációkat az optikai illúzió jegyében. Nagyon érdekes és izgalmas tervek születtek.

– Ön szerint miért ennyire magával ragadó Rodolfo élete?

– Minden korosztályt másért érint meg. A kicsiket a varázslat ejti rabul, a kisiskolásokat a trükkök rejtélyei. A nagyobbakat és a felnőtteket pedig Rodolfo életén keresztül hazánk történelme, a világháború, a zsidók meghurcoltatása, a szocializmus időszaka. Nem beszélve a nosztalgiáról, hiszen a ma élő emberek sokasága örömmel emlékszik rá, hiszen gyermekkorát meghatározta Rodolfo munkássága.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában