KECSKEMÉT

2020.07.08. 11:51

Emeletről való szemetelés miatt is szerelnek fel térfigyelő kamerát

Újabb hét helyszínen telepítenek térfigyelő kamerákat Kecskeméten. Lesz egy a Kodály iskolánál lévő balesetveszélyes kereszteződésnél és egy a Petőfi Sándor utcai önkormányzati bérlakásoknál is, utóbbinál az emeletről kidobált tárgyak miatt.

Hraskó István

A Dózsa György út–Ipoly utca–Botond utca forgalmas kereszteződése a Kodály iskolánál, itt is lesz térfigyelő kamera

Fotó: Hraskó István

A közgyűlésen időről időre napirendre kerül a térfelügyeleti kamerarendszer bővítése a Kecskemét Közbiztonságáért Közalapítvány közreműködésével, a július 2-ai rendkívüli képviselő-testületi ülésen is téma volt. Mint ismert, az idei évtől a helyszín kijelöléséről már a rendőrség dönt, de előtte ki kell kérnie az önkormányzat véleményét.

Most hét újabb helyszínre érkezett javaslat a lakosságtól, intézményektől és önkormányzati képviselőktől. Az egyik a Dózsa György út–Ipoly utca–Botond utca forgalmas kereszteződése a Kodály iskolánál, ahol igen gyakran történik baleset. Tavaly augusz­tusban egy helyi busz gázolt el a zebrán egy idős férfit, aki később a kórházban belehalt sérüléseibe, legutóbb pedig múlt héten ütöttek itt el egy kerékpárost. Szükségesnek látják egy kamera felszerelését a Petőfi Sándor utca 16. szám alatti háztömb környezetében. A tízemeletesben önkormányzati bérlakások vannak. Az indoklás igen érdekes és egyben elszomorító: a közbiztonságot veszélyeztető szemetelés módja, az emeletről kidobált tárgyak miatt szükséges kamerát telepíteni.

A Mátis Kálmán utca Halasi út felőli végéhez, a Szabó Kálmán utcai becsatlakozáshoz is érkezett kérelem térfigyelőre a közelben lakóktól a szomszédos játszótéren hangoskodó, rongáló vandálok, a betörések, rablási kísérletek miatt. A Platter János utca Szolnoki út (aluljáró) felőli vége ugyancsak felvetődött lakossági és képviselői jelzésre, a szemetelés és a kereszteződésben tapasztalt közlekedési anomáliák okán. Az Erkel Ferenc és Katona József utcák sarkán lévő játszótéren és környékén szintén a szemetelés, valamint az ittas, bódult személyek és a közeli szórakozóhelyről hazafelé tartó vendégek jelentenek problémát és indokolják a kamerát.

Két helyszín annyiból eltér az említettektől, hogy uniós finanszírozású projekt keretében kötelező a kamerarendszer telepítése, így lesz Homokbányán, a Kvarc–Agyag–Vályogvető utcák által határolt területen és az Árpádvárosban, a Rávágy téren is, ahol a szelektív szigetek mellett jelentős mennyiségben szokott összegyűlni kommunális és illegális hulladék is. Itt rendszámfelismerő kamerákat is felszerelnek.

Dr. Homoki Tamás alpolgármester hangsúlyozta: a kamerák szükségességéről nem szokott vita lenni a közgyűlésben, közmegelégedés övezi a témát, hiszen növelik a helyiek biztonságérzetét, és a rendőrség bűnüldöző munkáját is segítik. Kiemelte azt is, lakosságarányosan Kecskemét rendelkezik az országban a legfejlettebb, legkiterjedtebb kamerarendszerrel, és a jövőben is várja az önkormányzat a helyszínjavaslatokat, indoklással együtt. A testület egyhangúlag megszavazta az előterjesztést, a közalapítvány által finanszírozott öt helyszínen év vége az eszközök felszerelésének határideje, Homok­bányán és a Rávágy téren a telepítés a beruházás ütemezésétől függ.

A Dózsa György út–Ipoly utca–Botond utca forgalmas kereszteződése a Kodály iskolánál, itt is lesz térfigyelő kamera
Fotó: Hraskó István

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában