GALÉRIÁVAL

2020.06.07. 15:30

Újra találkoztak a kecskeméti piarista gimnázium 65 éve végzett öregdiákjai

Szombaton tartották meg 65 éves érettségi találkozójukat az 1955-ben végzett kecskeméti Piarista Gimnázium öregdiákjai.

Sebestyén Hajnalka

Fotó: BUS CSABA

A nyolcvanas éveikben járó uraknak hatalmas öröm volt, hogy újra együtt nosztalgiázhattak. A találkozót Molitórisz Károly öregdiák szervezte. Elmesélte: 1955-ben 36-an végeztek, sajnos ma már csak tizenöten élnek. Ráadásul többen már mozgásképtelenek, vagy nehezen tudnak menni, így ők már nem vesznek részt a találkozón. Két társuk pedig Németországból nem tudott most hazajönni a karantén miatt.

Nagyszerű osztályközösséget alkottak. Az öregdiákok a 65 év alatt többször is találkoztak. Először tíz év után, majd azóta ötévente jönnek össze. A kapcsolattartás folyamatos, szívesen beszélgetnek egymással a hétköznapokban is.

Az öregdiákok közül négyen választották az egyházi pályát, és pappá szentelték őket. Ma már csak Somodi János él, aki hosszú ideig Horton volt plébános-kanonok, de még ma is aktív. Ebben a hónapban tartja meg gyémántmiséjét a 60. jubileum alkalmából. A diákokat az élet nagyon sokfelé vitte, lett közülük nőgyógyász, helytörténész, pedagógus és mozis egyaránt.

A 65 éves érettségi találkozón az öregdiákokat Szabó István aranymisés piarista atya, a kecskeméti piarista rendház főnöke, a gimnázium volt igazgatója üdvözölte.

A köszöntő után a korábbi találkozókhoz hasonlóan a rendház kis kápolnájába ment fel a csapat, ahol az osztálytárs, Somodi János pap kanonok celebrált misét, majd együtt rótták le tiszteletüket egykori tanárjaik sírjánál az altemplomban, valamint az iskola tornatermében lévő emléktáblánál. Megemlékeztek egykori osztályfőnökükről, Barta Istvánról is.

A meghitt pillanatok ebéddel folytatódtak egy közeli étteremben, ahol hosszasan nosztalgiáztak az öregdiákok. A találkozón részt vett: Berente Zoltán, Csabai Mihály, Kovács Antal, Molitórisz Károly, Simon Ádám és Somodi János.

Szintén ebben az osztályban végzett Horák Béla helytörténész is, akit Kecskeméten és a megyében sokan jól ismernek, de sajnos tavalyi balesete miatt nehezen mozog, és nem tudott személyesen részt venni a találkozón. Ugyanakkor osztálytársai közül volt, aki meglátogatta otthonában a 65 év kapcsán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában