GALÉRIÁVAL / VIDEÓVAL

2020.06.08. 11:30

Új lakói születtek a felsőlajosi állatkertnek

Horváth Péter

Fotó: BUS CSABA

Szerencsére nem arra a meggyőződésre jutottak a felsőlajosi MagánZOO lakói, hogy a járványhelyzet miatt túl veszélyessé vált a világ az új élet születéséhez, ezért a karantén idején sem tétlenkedtek az állatok. A mozdulatlanná dermedt világ heteiben-hónapjaiban egy zebracsikó, két gyűrűs farkú maki, két kis szamár és egy watusi borjú született, melyeket immár mindenki megtekinthet a hetek óta nyitva tartó állatkertben.

Tóth Tibor, a magán állatkert vezetője elmondta, hogy az eredetileg Madagaszkár déli részén honos makibébik márciusban látták meg a napvilágot, a csacsik pedig mindössze másfél hetesek. Ha maguk is szülői korba lépnek, a kismakik testhossza elérheti a 38-45 centimétert, míg farokhosszuk ennél is nagyobb, 56-62 centiméter is lehet, súlyuk pedig két és fél és öt és fél kiló között várható. Az eredetileg trófeaállatnak szánt, de az állatkert által korábban megvásárolt ankole-watusi szülők borja még februárban született. Ha a kisborjú eléri szülei testméreteit, akár 430-550 kilót is nyomhat és hatalmas szarvai közti távolság csaknem két és fél méter lehet.

Immár három, eredetileg Dél-Afrikában őshonos chapman zebra lakja az állatkertet a kiscsikó május eleji születése óta. Ez a zebra rendkívül óvatos és nehezen megközelíthető állat, sőt a kicsi talán még óvatosabb, mint a szülei, a fényképezőgép kattanásának hangjára is menekülőre fogja még. Ha felnő, szüleihez hasonlóan 110 és 145 centiméteres nagyságot és 175 és 385 kilós testtömeget érhet el. Tóth Tibor elmondta, hogy a kis zebra és a makik biztosan az állatkertben maradnak, a watusi borjú jövője még nem eldöntött, míg a kis csacsik, mivel mindkettőjük személyi száma egyessel kezdődik, új gazdához kerülnek majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában