beruházások

2020.06.16. 07:00

Tiszakécskén óvodák újulnak meg, és bővül a kisvasút is

Számos nagy beruházás valósult meg a közelmúltban Tiszakécskén, de jelenleg is több fejlesztés zajlik, illetve újak is hamarosan elindulhatnak a Tisza-parti városban. Megújulnak az intézmények, tanösvény, közösségi tér épül, bővül a kisvasút. A projektek egy része folyamatban van és még ebben az évben befejeződik.

Szentirmay Tamás

hf

Forrás: PN

Tóth János, Tiszakécske polgármestere számolt be szerkesztőségünknek a folyamatban lévő és a tervezett fejlesztéseikről, beruházásaikról. Mint elmondta, az Arany János úti óvoda felújítása mellett megvalósul a Templom téri óvoda, az eltérő tantervű iskola és a zeneiskola, valamint a szociális és gyámügyi hivatal épületének energetikai korszerűsítése is. – Januárban kezdtük a beruházást, de még nem tudtuk befejezni, mert menet közben jöttek olyan problémák, amelyekre nem számítottunk. A felújítás 130 millió forintba kerül – mondta a polgármester.

Az épületben kialakították a központi fűtést, kicserélték a nyílászárókat, megtörtént az épület külső szigetelése. – Amint készen lesz az Arany János úti óvoda, következik a Templom téri óvoda. Itt az elavult fűtési rendszer korszerűsítése mellett a nyílászárókat is kicseréljük, illetve elvégezzük az épület szigetelését. Az Arany János úti óvodához a 35 millió forintos pályázati pénzen felül 85 milliót kellett hozzátennünk. A Templom téri óvodára 32,5 millió forint pályázati pénzt kaptunk, ahhoz 36 millió forinttal kell még hozzájárulnunk. Az alsó és a felső tagozatos iskola felújításához 270 millió forintot kellett az önkormányzatnak hozzátenni. Ez a két beruházás az elmúlt év őszén fejeződött be – mondta a polgármester.

Tóth János megemlítette, hogy a bölcsődében három csoportszobát használnak. Jelenleg tizenöt gyermek vár arra, hogy bekerüljön az intézménybe, éppen ezért két csoportszobával bővíteni fogják. A beruházás még idén elkezdődik.

Tóth János polgármester
Fotó: PN

A polgármester beszámolt arról is, hogy a lovaspályánál egy teljesen új közösségi teret fognak kialakítani. A jelenlegi nagy sátor mögött fog megépülni egy száz főt befogadó zárt tér. Itt lesznek kiszolgálóhelyiségek, melegítőkonyha és raktár is. A beruházás megvalósításához 36 millió forint pályázati pénzt nyert a település, ehhez a beruházáshoz százmillió forint körüli összeget kell majd hozzátenniük. – Nagyon várom már, hogy a kisvasútprojektünk is megvalósuljon. Az is közbeszerzés alatt van – részletezte a további beruházásokat Tóth János. A pálya négyszáz méterrel hosszabb lesz, mint a mostani, a nagy kanyarban a Tisza útvonalát követve felmegy majd egészen a lübbeckei házig. Ez azt jelenti, hogy 1600 méter hosszú lesz az útvonala, és öt megállónál lehet majd felszállni rá. – Teljesen felújítjuk majd a gördülőszerelvényt, mind a két kocsit, illetve a mozdonyt is. Erre 235 millió forintot nyertünk. Egy 16 méter talpmagasságú kilátót is építünk, onnan lehet majd nézni a folyó kanyarodását – tette hozzá. – Sok minden készül, sok mindennel számolunk, sokkal több beruházásunk lesz, mint korábban – mondta a polgármester.

Tanösvényt alakítanak ki a Holt-Tiszánál

A Holt-Tisza egyes szakaszánál tanösvényt is kialakítanak. A két és fél kilométer hosszú utat cölöpös járófelülettel látják el. Lesz madárles, és több megálló is, ahol táblákon lehet majd informálódni a Holt-Tisza élővilágáról. Egy gyógynövénykertet és egy játszóteret is építenek, illetve kialakítanak egy szabadtéri fitneszparkot is. A projekt jövő áprilisban fejeződhet be. Mint megtudtuk, erre 1,2 milliárd forintot nyertek a Kiskunsági Nemzeti Parkkal, valamint a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósággal közösen létrehozott konzorciumban. A polgármester arról is beszámolt, hogy egy vízkivételi mű is megépül, amely másodpercenként négyszáz liter vizet pumpál majd a Tiszából a holtágba, a tápcsatornán keresztül. A beruházás során az egyes, a hármas és a négyes holtágat is kikotorják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában