Kiskunfélegyháza / galériával

2020.06.22. 17:57

Száraztészta-készítéssel tölti napjait a 95 éves Palotás Lászlóné

Április 18-án töltötte be 95. évét a kiskunfélegyházi Palotás Lászlóné, a járvány miatt azonban az önkormányzat részéről nem tudták felköszönteni. Ezt a hiányt pótolták két hónappal később.

Szentirmay Tamás

Az ünnepeltet Balla László alpolgármester és Bense Zoltán önkormányzati képviselő köszöntötte fel. – Egy olyan évfordulóhoz érkeztünk, ami nem olyan gyakori a városban. 95 éves születésnappal az első tíz legtöbbet megélt kiskunfélegyházi polgár közé tartozik Veronka néni. Sajnos nem a százmilliárd forintosok között tetszik lenni. Nagy szeretettel adjuk át a város nevében az emléklapot. A célt már meg is határoztuk, öt év múlva is jövünk és akkor ez a harmadik emléklap is a vitrinbe kerül a többi mellé – mondta Balla László.

Veronka néni erre azt válaszolta, hogy megvárja a 100. évét. Bense Zoltán virággal köszöntötte az ünnepeltet. A jeles esemény alkalmából ott volt Veronka néni fia, menye és egyik unokája is. Először tíz éves pálinkával, később pedig pezsgővel koccintottak. Veronka néni ma is jó egészségnek örvend. Mind szellemileg, mind fizikailag kitűnő állapotban van. Ránézésre senki sem mondaná meg, hogy kilencvenöt éves.

– Öt gyermekem született, mind fiú volt. Sajnos most már csak egy él Feri – mesélte az ünnepelt, majd folytatta: – Parasztemberek voltunk, rengeteget dolgoztunk. Négy bikát is neveltünk, kettő közülük majdnem nyolc mázsa volt két éves korára. Mindig én gondoztam őket. Mikor behoztuk a vágóhídra az egyiket, egy nagyot bőgött, mintha elköszönt volna tőlem. Megsirattam, mert annyira szerettem. Kint laktunk tanyán, a bikák mellett öt hízót is tartottunk. 1992-ben halt meg a férjem, azóta egyedül élek, de nem vagyok soha sem egyedül, mert a drága családom mindig velem van. Segítenek bevásárolni, csekkeket befizetni. Addig, míg nem túrták fel a város központját, piacra is eljártam, azóta csak a parkba sétálok le.

Veronka néni elmondta azt is, hogy minden szombaton este kártyázni szoktak, bürgéznek Mészárosné Margitkával meg Dósáné Katival. Ők is özvegyasszonyok, de harminc évvel fiatalabbak. Hat, hét órakor kezdenek és tizenegyig játszanak. Ez idő alatt megisznak egy üveg édes pezsgőt, amit mindig más visz. Veronka hozzátette, hogy elfordult az is, hogy az egyikük csalt a kártyában, de utána ő is visszacsalta.

– A mami tésztát szokott készíteni, és most csak az ünnepség miatt nincs teli az asztal, mert egyébként szinte mindig azzal foglalatoskodik, veszi át a szót Feri fia. – Huszonnyolc év alatt 250 mázsát készített. Kicsit neheztelünk rá, hogy olyan sokat dolgozik. Néha azt mondja, hogy többet nem csinálja, de két nap múlva újra folytatja. Mami, hogy elkerülje a dorgálást, a sógornőmnek és a legidősebb unokájának is szokott szólni, hogy hozzanak neki lisztet és tojást. Azt hiszi, hogy mi nem beszéljük meg egymás közt, hogy ki mikor és mennyit vitt neki. Ebben az évben már harminchat kiló tarhonyát készített. A tojásokat sem a boltban vesszük neki, hanem házi tyúkok tojják. A legkelendőbb a csigatésztája, tizenegyezer darabból áll egy kiló. A legmesszebbre Dél-Amerikába vittek belőle, pontosan három kilót, de Londonba is szoktak vinni. Nyújtó és vágógépe segíti a munkáját. Szerencsére a látása és a hallása is jó. – Imádom csinálni – veszi vissza a szót Veronka néni. – A levestésztában egy csepp víz sincs, egy kiló liszthez tíz tojást teszek. Egy pár milliót már felhasználtam az évek alatt. Olyan is volt, hogy egy nap alatt ötvenötöt törtem fel.

Veronka néni szereti a focit és a Forma 1-et is, bár utóbbit, mióta Michael Schumacher nem versenyez, nem nézi. A karantén-helyzetet szinte észre sem vette, mert keveset jár az utcákon, de sajnálta azokat, akik meghaltak. Hét testvére volt, a férjének tizennyolc, a nagybátyjának tizennégy, a nagynénjének pedig huszonkettő. Így a négy családban összesen hatvannégy gyermek született. Igaz, sokan meghaltak közülük. Veronka néni azt mondta, hogy két gyermeke azért halt meg, mert megszakadt a munkában. Egy hold kukoricaszárat is levágott egyedül, egy nap alatt. Azóta is aktívan dolgozik, szinte soha sincs szabadideje, talán ennek is köszönhető az, hogy ilyen egészséges és ilyen szép kort megélt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában