KISKUNMAJSA

2020.06.18. 19:25

Önkormányzati fenntartásban marad az óvoda

Tapodi Kálmán

Az óvoda Fő utcai épületét tavaly adták át, és már elkészült a Bajcsy-Zsilinszky utcai új tömb is

Forrás: Petőfi Népe

Fotó:

A katolikus egyházi oktatás Kiskunmajsán sikertörténet. A szülők és Kiskunmajsa lakosságának igényeit kiszolgálva nemcsak anyagilag, hanem szakmailag is megerősített intézményei a helyi oktatás-nevelés területének – nyilatkozta Patkós Zsolt polgármester. A városban óvodát, általános iskolát és gimnáziumot is működtet a Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegye, és ennek okán merült fel az önkormányzati fenntartású Napsugár óvoda működtetésének átadása az egyháznak.

– Egyeztetéseket, informális beszélgetéseket folytattunk egy esetleges fenntartóváltásról az egyház képviselőivel és az óvoda dolgozóival, nevelőtestületével egyaránt. Elmondtuk az okokat is, a szakmai lehetőségeket, hiszen többletlehetőségeket hordoz a fenntartóváltás gyermekeink és az őket nevelők számára is. Rávai Mónika alpolgármester és Dobó­né Czinkóczi Erzsébet képviselő – aki a szakbizottságot is vezeti – további egyeztetésen vett részt és adott választ a nevelőtestület felmerülő kérdéseire – számolt be a közösségi oldalán Kiskunmajsa polgármestere.

– Úgy gondoltuk, hogy a döntés előkészítéséhez szükséges információk mindenkinek rendelkezésére állhatnak, és szerettük volna tudni, hogy akik gyermekeinket nevelik, hogyan állnak a fenntartóváltáshoz. Kikértük a véleményét az érintetteknek, és a dolgozóktól anonim szavazást kértünk. Többségben voltak az önkormányzati működtetés mellett voksolók, így a jövő év szeptemberére tervezett váltásról már nem egyeztetünk, továbbra is a város üzemelteti a Napsugár óvoda mindkét telephelyét – tette hozzá Patkós Zsolt polgármester.

Az óvoda Fő utcai épületét tavaly adták át, és már elkészült a Bajcsy-Zsilinszky utcai új tömb is
Fotó: Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában