kecskemét / galériával

2020.06.02. 13:34

Meghirdették a fásítási programot a kisebb településeknek

Az idei nyáron a 10 ezer fő alatti lakosságszámú települések számára meghirdetjük a Településfásítási Programot, melynek keretében 12 ezer sorfát térítésmentesen igényelhetnek – jelentette be Nagy István agrárminiszter kedden Kecskeméten, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Juniperus Parkerdészetében.

Tapodi Kálmán

Az elmúlt években a közvélemény egyre nagyobb érdeklődéssel fordult a környezeti kérdések, azon belül is az erdősítés és a faültetés felé. Erős igény van rá, hogy a lehető legtöbb módon támogassuk a zöld területek bővítését. A Kormány és az Agrárminisztérium természetesen partner ebben – mondta el az agrárminiszter, aki hozzátette: már egyetlen fa elültetésével, kisebb facsoportok létrehozásával, a belterületi fásítással hozzájárulhatunk közös céljaink eléréséhez: az egészségesebb környezet megteremtéséhez, az élhetőbb települések kialakításához és a klímaváltozás hatásainak enyhítéséhez.

– Egy fa elültetése nagyon egyszerű, de ez csak az első lépés. Ha azt szeretnénk, hogy a csemetéből fa legyen, akkor gondozni is kell. Ezért a faültetés sokéves program, felelősségvállalás egy élő teremtmény sorsáért. A fával borított területek növelése, a települések zöldítése mellett pedig az is fontos, hogy a fák elültetése és gondozása erősítse a helyi közösségeket – hangoztatta Nagy István.

A most induló, 500 millió forint keretösszegű Településfásítási Program célja elsősorban a közterületek, valamint az óvoda- és iskolaudvarok, oktatási és önkormányzati intézmények területének fásítása a 10 ezer főnél kisebb településeken. A 12 ezer fát, valamint azok szállítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja.

A programról minden részlet megtalálható az orszagfasitas.hu oldalon, ahol ültetési segédlet és egyéb információ fellelhető.

Nagy István arról is tájékoztatott, hogy: a programba június 15-től lehet jelentkezni az önkormányzatoknak, a településen működő állami, önkormányzati és egyházi intézményeknek, valamint a civil szervezeteknek. Legkésőbb július 31-ig lehet beküldeni az igényléseket, amelyeket a beérkezés sorrendjében a készlet erejéig teljesítik.

A fák kiszállítását ősszel és tavasszal végzik és az ültetéseket a helyi közösségek szervezik és bonyolítják le. – Településenként legalább 10, de legfeljebb 30 fa igényelhető, így legalább 400, legfeljebb 1200 település zöldítéséhez járulunk hozzá a programmal – közölte Nagy István, aki arról is szólt, hogy egy településről csak egy jóváhagyott igénylés lehetséges.

Erdész-szakemberek is segítenek az ültetésben

Sulyok Ferenc, a a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója elmondta: az igénylők összesen 19 fajból választhatnak, a helyben jellemző termőhelyi adottságoknak megfelelően. Hozzátette: a fák elültetésében erdész szakemberek is segítenek és minden fához jár támasztó karó, takarómulcs és védőrács is, illetve a program állja a településre történő szállítás költségét is. Sulyok Ferenc az ingyenes program kapcsán elmondta: nem mindegy milyen talajba, napos vagy árnyékos helyre kerülnek a 2-5 méter magas földlabdás vagy konténeres fák. Mindezekhez is találhatnak hasznos tanácsokat az orszagfasitas.hu oldalon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában