parkolás

2020.06.09. 17:30

Kevés a hely és sokat bírságolnak Kecskeméten

Egy nemrég közzétett lista szerint tavaly tizenkét vidéki város közül Kecskeméten büntették meg a legtöbb autóst KRESZ-szabályok megsértése vagy megszegése miatt. A Városrendészet vezetője szerint ennek lehet az oka megnövekedett létszámuk, az egyre több gépjármű, az ehhez képest kevés parkolóhely és a rossz közlekedési morál is.

Hraskó István

A viszonylag kevés parkolóhely az egyik oka a gyakori bírságolásnak

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Bús Csaba

A Vezess.hu nemrég tizenkét, az ország különböző részein lévő és eltérő nagyságú város autósokat, gépjárművezetőket sújtó bírságolási gyakorlatát hasonlította össze. A bírságok számát tekintve Kecskemét toronymagasan végzett az első helyen 7806 büntetéssel, a második helyezett Nyíregyházán feleannyit bírságot se szabtak ki (3511), a dobogó harmadik fokán Miskolc zárt (2267). Régiónkból Békéscsaba a kilencedik lett (mindössze 362 bírság), a listán az utolsó pedig Hódmezővásárhely (106).

A közigazgatási bírságok összegét tekintve is Kecskemét került az élre (21 millió forint). Készült egy országos összevetés is arról, hogy hány lakosra jut egy büntetés: Budapest II. kerülete mögött szorosan Kecskemét a második (14 lakosként 1 bírság), megelőzve a főváros sok más kerületét és a másik tizenegy vidéki várost.

Megkerestük Csíkos Imrét, a Városrendészet vezetőjét, mit szól a listához (amelyhez Kecskemét részéről ők szolgáltatták az adatot).

– Kicsit meglepett, hogy a Kecskeméti Városrendészet közterület-felügyelői bírságoltak arányaiban legtöbbet. Ennek okai összetettek. A Városrendészet 2016-os megalakulása óta jelentős számú közterület-felügyelő van kint az utcákon és végzi a feladatát. A nagyobb közterületi jelenlét mindenképpen sok előnnyel jár. Több észlelést, több intézkedést eredményez, és jelentős visszatartó ereje is lehet – mondta el Csíkos Imre, hangsúlyozva: ha a fokozottabb jelenlét megfelelő aktivitással párosul, és azt is figyelembe vesszük, hogy nagyon megemelkedett a városban közlekedő gépkocsik száma, akkor „már meg is van a sok bírság magyarázata”.

Csíkos Imre úgy véli, Kecskeméten nem szigorúbbak a közterület-felügyelők, mint más vidéki városokban, közlekedési szabálysértés miatt például elsődlegesen nem büntetik, hanem figyelmeztetik a sofőröket, ha erre lehetőségük nyílik. A listában szereplő bírságszám mellett tavaly több mint 3000 figyelmeztetést is kiosztottak.

– Tapasztalataim szerint Kecskeméten nagyon rossz a közlekedési morál. Biztosan hozzájárul ehhez az aránytalanul megnövekedett gépjárműszám, a kevés parkolóhely, az utak kisebb forgalomra méretezett kapacitása és állapota is – jelentette ki a Városrendészet vezetője.

A közterület-felügyelők többféle bírságot szabhatnak ki, ezeket szinte mindenki keveri, így nem árt tisztázni a dolgokat. A közlekedési (statikus) szabálysértések miatt jellemzően ők intézkednek a legtöbbször (nem a rendőrök). Ezek a megállási, várakozási szabályok megsértését takarják, azaz, ha valaki a megállni, várakozni tilos táblát hagyja figyelmen kívül, vagy ha járdán, útkereszteződésben, mozgáskorlátozott-helyen parkol. A gépjárművezetőt figyelmeztethetik, helyszíni bírságot szabhatnak ki vele szemben, vagy feljelenthetik (a gépkocsi tulajdonosával/üzemben tartójával szemben távollétében is eljárhatnak).

– A behajtási és kötelező haladási irányra vonatkozó utasítások be nem tartása nem szabálysértés, hanem szabályszegés, és kormányrendeletben meghatározott fix közigazgatási bírságot von maga után. A behajtani tilosnál behajtókkal szemben (akár távollétében is) 30 ezer forintos bírságot kell kiszabni, ha pedig a kötelező haladási irány és a kanyarodási szabályok megszegőit kollégáim megállítják, 50 ezer forintos bírság jár – magyarázta Csíkos Imre.

A szabálysértések miatti bírságok központi bevételt jelentenek (az Államkincstárba folyik be), tavaly ez az összeg elérte a 35 millió forintot. Ezen büntetések miatt csak munkája és kiadása van a Városrendészetnek. 2019-ben 757 esetben osztottak ki szabályszegés miatt közigazgatási bírságot, ez az a bizonyos 21 millió forint, amely az önkormányzatnál maradt.

A viszonylag kevés parkolóhely az egyik oka a gyakori bírságolásnak
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

A Városrendészet vezetője kérdésünkre elmondta: vannak olyan helyszínek, ahol rendszeresen szoktak büntetni kollégái, de általánosságban az egész számukra kiadott területet ellenőrizniük kell. A szabályszegő autósoknak egyébként a 77 százaléka fizette be a tavaly kapott közigazgatási bírságot, aki ezt nem tette meg, attól a NAV adók módjára behajtja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában