kitüntetés

2020.06.26. 13:36

Hosszú kihagyás után újabb díszpolgára lesz Félegyházának

Több éves kihagyás után idén átadják a díszpolgári címet Kiskunfélegyházán. A városi kitüntetésekről csütörtöki ülésén döntött a képviselő-testület. A koronavírus miatt azonban a hagyományoktól eltérően nem a Városalapítók napján, hanem augusztusban az államalapítási ünnepség keretében adják át a díjakat.

Vajda Piroska

A képviselő-testület Kiskunfélegyháza Város Díszpolgára kitüntető címet adományoz Laczkóné dr. Szabó Klára nyugalmazott iskolaigazgatónak. Kiskunfélegyházáért kitüntető címet kap Seres József az Elő-Szer Kft. ügyvezetője. Petőfi Emlékérmet vehet át Pintér Csaba ügyvezető igazgató (Pintér Művek Kft., Kecel) és Szabó József, a fehéregyházi Petőfi Múzeum gondnoka, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke. Kiskunfélegyháza Város Tiszteletbeli Polgára kitüntető címet kap Mario Scariot US Dynamo Sportegyesület elnöke Vellei, Feltre és Talpai Sándor polgármestersegéd (Nagykikindai Polgármesteri Hivatal). Kiskunfélegyháza Város Ifjúságának Neveléséért kitüntető díjat adományoz a testület Dobó Aliz középiskolai tanárnak (Móra Ferenc Gimnázium) és Hatvani Erzsébet fejlesztőpedagógus (Darvas Általános Iskola). Kiskunfélegyháza Város Közművelődéséért kitüntető díjat kap Vas László művelődésszervező, igazgatóhelyettes (Kiskun Múzeum). Kiskunfélegyháza Város Közszolgálatáért kitüntető díjat vehet át Kisné Drubi Anikó pénzügyi osztályvezető (Polgármesteri Hivatal).

Kiskunfélegyháza Város Egészségügyéért kitüntető díjat adományoz a testület Dr. Botka Gisela Brigitte nyugalmazott gyermekorvosnak és Faragó Istvánné vezető gyógytornásznak. Kiskunfélegyháza Város Szociális Ellátásáért kitüntető díjat kap Gálig Erzsébet intézményvezető (Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény). Kiskunfélegyháza Város Sportjáért kitüntető díjat vehet át Nagy Krisztián rendőr főhadnagy, edző (Kiskunfélegyházi Honvéd Sport Egyesület). Kiskunfélegyháza Város Művészeti Tevékenységéért kitüntető díjat adományoz a testület Kátai Tibor néptánc oktatónak (Constantinum Intézmény).

Kiskunfélegyháza Város Roma Közösségért Végzett Munkáért kitüntető díjat kap Szabó Elisabeth mentor (Dél-Alföldi Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság), Kiskunfélegyháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának elnökhelyettese. Kiskunfélegyháza Város Gazdaságának Fejlődéséért” kitüntető díjat kap Hatvani László ügyvezető (P&P Pékáru Kft.) és Marosvölgyi Ferencegyéni vállalkozó (KUNBAU Kft.). Kiskunfélegyháza Város Idősügyi Tevékenységéért kitüntető díjat vehet át Szurmikné Sándor Emma tanár. Kiskunfélegyháza Város Hagyományőrző és Hazafias Tevékenységéért kitüntető díjat kap Marcényi Csaba, a Petőfi S. Polgárőr Egyesület elnöke, illetve Mészáros Ferencné és Mészáros Ferenc, a Kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum Baráti Köre tagjai.

Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testületének Elismerő Oklevelét veheti át: Adorján Ferenc Józsefné középiskolai tanár, Agárdi Tiborné dajka, Balogh Györgyné óvónő, Bokorné Varga Katalin tanító, Dr. Bódainé Szekszárdi Éva pedagógus-tanító, Czakóné Kállai Ildikó logopédus, gyógypedagógus, Fekete Imre általános iskolai tanár, Fricska Gyöngyi intézményvezető-helyettes, Gyöngyösiné Busi Erzsébet középiskolai tanár, Jernei Anikó tanító, Kámán-Varga Emese szociális munkás, Miklya Zsolt pedagógus, költő, Molnár Attila boncmester, mentőápoló, Rádi László gépkocsivezető, Solymosi Ildikó intézményvezető-helyettes, tanító, Somogyvári Péter Mátyás autómentő, Szabó Ildikó tanító, Szunyi Anikó tanár, tagintézmény-vezető helyettes, Vas Tibor pedagógus, és Zsirmik István Miklós.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában