galériával

2020.06.24. 17:30

Az Eötvös Cirkusz hálás a kecskemétiek támogatásáért

Péntek este tartja 100 éves jubileumi gálaműsorának premierjét az Eötvös Cirkusz Kecskeméten, az egykori KTE-pályán felállított sátrában. A társulat több mint három hónapja várja, hogy végre bemutathassa az izgalmas, kétórás műsort, melyben több világszám is látható lesz majd.

Sebestyén Hajnalka

Fotó: BUS CSABA

A járványhelyzet miatt a cirkuszosok is komoly nehézségeket éltek át. Az Eötvös Cirkuszt március 11-én Kecskeméten érte a veszélyhelyzet kihirdetése, akkor úgy döntöttek, a hírös városban maradnak. Eötvös Loránd cirkuszigazgatóval a karanténban töltött hetek tapasztalatairól beszélgettünk.

– Mindenkit váratlanul ért a járványhelyzet. Idei turnénk első állomása volt Kecskemét, ahol március 12-én mutattuk volna be gálaműsorunkat. A régi KTE pályán már a sátor is állt, amikor március 11-én a kormány bejelentette a veszélyhelyzetet. Itt ragadtunk Kecskeméten, és vártunk – mondta.

Az élet nem állt meg a cirkuszban, az állatokat ugyanúgy etetni kellett, mozgatni. A társulat tagjai nap mint nap gyakoroltak, edzésben tartották magukat és az állatokat. Mindeközben a cirkusznak nem volt semmilyen bevétele, csak a tartalékaikra hagyatkozhattak és bízhattak az önzetlen támogatókban.

– Nagy hálával és köszönettel tartozunk Kecskemét lakosságának és üzleteinek, állatmentő szervezeteinek. Rengeteg segítséget kaptunk tőlük az állatok etetéséhez. Kiemelném Király József önkormányzati képviselőt, valamint az élelmiszerláncokat és gyorséttermeket. A lakosságtól is sok felajánlás érkezett, jól esett látni és érezni, hogy milyen sokan a szívükön viselik állataink sorsát – részletezte Eötvös Loránd, majd a segítségek kapcsán kiemelte még a magánterület tulajdonosát, aki megengedte, hogy térítésmentesen ott lakjanak a focipályán. Kaptak még állami támogatást is, mely szintén jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy átvészeljék ezeket a heteket.

A társulat pénteken mutatja be először előadását, melyet július 5-éig tekinthetnek meg az érdeklődők.

– Feléltük a tartalékainkat, a támogatásoknak köszönhető, hogy fenn tudtunk maradni, etetni tudtuk az állatokat. Előadásainkra nagyon várjuk a közönséget. Mindent megteszünk a biztonság érdekében, biztosítjuk a kézfertőtlenítés lehetőségét, és aki úgy érzi, maszkot viselhet előadás közben, de nem kötelező. Mi egy nagyszerű, izgalmas, két órás műsorral készültünk, melyet remélünk minél többen megnéznek a következő másfél hétben – tette hozzá végül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában