nyári gyakorlat

2020.05.27. 13:51

Visszatérhetnek a diákok a félegyházi tangazdaságba

Visszatérhetnek nyári gyakorlatra a tangazdaságba a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium diákjai. Szükség is van a szorgos kezekre, hiszen az elmúlt hetek alatt jelentősen megszaporodott az állatállomány.

Vajda Piroska

Rózsa Pál igazgató kollégája lányának, Nógrádi Linának mutatja a kismalacokat

Forrás: PN

A kijárási korlátozások ideje alatt nem állt meg az élet a tangazdaságban és a húsipari tanüzemben. A zöldségfeldolgozó­ban a konyhák bezárásával csökkent ugyan a kereslet, de munka ott is volt bőven. A diá­kok helyett a tanárok álltak helyt, és maximálisan felkészítették a tangazdaságot, illetve az üzemeket a júniusi szakmai vizsgákra. A tanárok belovagolták a lovakat, a lóistállót kimeszelték és a lovaspályát is előkészítették. A kollégiumi nevelők és a karbantartók felújították a sertésólakat és a teljes kifutórendszert – sorolta Rózsa Pál igazgató.

Örömmel számolt be arról is, hogy folyamatosan szaporodik a tangazdaság állatállománya. Elmondta, a tavaly vásárolt tizenkét magyar szürke marha közül valamennyi vemhes lett és már három borjú megszületett. A sertésállomány is jelentősen gyarapodott az elmúlt napokban.

– Azért is fontos, hogy a diákok visszatérhetnek a tangazdaságba, mert egyáltalán nem mindegy, hogy online követik végig egy tehén ellését, vagy a helyszínen segédkeznek és tanulnak – érvelt az igazgató. Rózsa Páltól megtudtuk, több mint kétszáz hektáron gazdálkodnak a tangazdaságban, ahol tizenhét lovat, tizenöt szarvasmarhát, három naposborjút, harminc juhot és több mint kétszáz sertést tartanak. Az állatok takarmányát saját földjeiken termelik meg. Mindemellett 1,2 hektár gyümölcsös, 1,2 hektár szőlő, üvegház, fóliasátor és veteményes gondozását látják el a diákok és tanárok közösen. Mindeközben megállás nélkül megy a munka a tanvágóhídon, hogy kiszolgálják az iskola mintaboltját – részletezte az igazgató.

Rózsa Pál igazgató kollégája lányának, Nógrádi Linának mutatja a kismalacokat
Fotó: PN

Arról is beszámolt, hogy a beiskolázási eredményeket ismerve várhatóan mintegy százhúsz kilencedikes diák kezdi meg a tanévet szep­temberben iskolájukban. Idén kevesen jelentkeztek a hentes és a gazda szakra. Ezúttal a pék-cukrász és a sütő-cukrász technikusképzés volt a legnépszerűbb – összegezte az intézményvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában