támogatás

2020.05.26. 07:00

Sok halat telepítettek a megyei horgászvizekbe

A kormány döntése alapján minden eddiginél magasabb telepítési támogatásban részesültek az állami tulajdonban lévő horgászvizek halgazdálkodási hasznosítói a hetekben.

Horváth Péter

Márciusi haltelepítés a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban

Forrás: Bús Csaba

Fotó: BUS CSABA

A támogatással a magyar haltermelők megsegítése és a munkahelyek megtartása volt a kormányzat célja. A koronavírus értékesítési nehézségeket okozott a haltermelők számára, ezért az Agrárminisztérium, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) kezdeményezésére és az Agrárkamara támogatásával a haltermelőknél felhalmozódott harmadik nyaras pontyok intervenciós felvásárlása mellett döntött bruttó 800 millió forint értékben, melyet az Agrárminisztérium a Pénzügyminisztérium egyetértésével határozott meg. A minisztérium a Magyar Országos Horgász Szövetség, Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központját bízta meg a koordinálással, ami közfeladat révén térítésmentesen végezte el a feladatot. A kedvezményezettek azok a tagszövetségek, tagegyesületek voltak, melyek öt hektárnál nagyobb, a pontyok élettereként szolgáló állami vagy többségi állami tulajdonú vízterületet hasznosítanak horgászati célra.

A Mohosz április 23-án elkezdett és május közepén befejezett intervenciós telepítése a hazai haltelepítés és halgazdálkodás történetének eddigi legnagyobb logisztikai feladata volt, mely során 18 szállítási napon országszerte összesen 324 horgászvíz 450 telepítési helyén 80 szállítóautóval 1177 tonna pontyot telepítettek a szakemberek.

A döntés nem csak a közvetlenül érintett mintegy 1500 halászati hely és csaknem 2500 halgazdálkodási munkahely megóvását segítette, de a járványhelyzet miatti korlátozások fokozatos feloldása mellett hozzájárul a szabadidős sporthorgászat, a világelső horgász versenysport és a szabadidős horgászat újraindításához és a halfogyasztás élénkítéséhez is.

Kovács Gergely, a Bács-Kiskun Megyei Horgászegyesületek Szövetségének halgazdálkodási szakügyintézője szerkesztőségünknek elmondta, hogy a Bácshosz megyénkben 20 helyszínen végzett telepítést, ahol összesen több mint 96 tonna pontyot költöztettek vizekbe.

Márciusi haltelepítés a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban
Fotó: Bús Csaba

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában