OKTV

2020.04.03. 14:46

Országos első helyezést ért el a kalocsai Kenyeres Szilárd

Kenyeres Szilárd nyerte az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyt (OKTV) történelemből, a 11. osztályosok kategóriájában. A Kalocsai Szent István Gimnázium tanulója helytörténeti kutatást is végzett a sikerhez a 19. századi nőoktatásról. Felkészítő tanára pedagógus édesapja volt.

Gábor János

Kenyeres Zsolt otthon is segítette fiát, Szilárdot a felkészülésben

Forrás: Petőfi Népe

– Nem számítottunk rá, hogy ilyen szép eredményt ér el. A pályamunka megírása után titkon csak azt reméltük, hogy bejut az ország harminc legjobbja közé, úgyhogy ez az eredmény nagyon feldobott minket – számolt be a győztes tanuló édesapja, egyben felkészítő tanára, a Szent István Gimnázium pedagógusa, Kenyeres Zsolt. Hozzátette: az eredmény azért kiemelkedő, mert országos versenyen három-ötezer diák szokott indulni, köztük elsőnek lenni valóban hatalmas dolog. – Az apját ezzel le is főzte, mert ő eddig nem jutott el 1987-ben – jegyezte meg nevetve az édesapa.

A történelem–földrajz szakos tanár leírása szerint az OKTV nagyon komoly kihívás volt. Szeptemberben kellett jelentkezni, majd szűk két hónap felkészülés után, november elején jött az első írásbeli forduló, amelyen a negyedik legjobb tesztet írta Kenyeres Szilárd, 94 százalékos eredménnyel. Ezután a decemberi forduló következett: a négyórás dupla esszéje 60-ból 58,5 pontot ért, ezzel már az ország legjobbja lett. Az utolsó fordulóban helytörténeti kutatást kellett végezni a versenykiírásban szereplő témák egyikében, ami Szilárd esetében a 19. századi nőnevelés és nőoktatás volt. A levéltári és könyvtári kutatások után harmincoldalas pályamunkát adott le, mint később kiderült, kiemelkedő eredménnyel. A koronavírus-járvány miatt a szervezők lefújták a döntőt, így az első három forduló összesített eredménye alapján dőlt el a verseny: Szilárd az elérhető 140 pontból 138,5 pontot szerzett, ezzel maga mögé utasítva a teljes mezőnyt.

– Szerettem volna megméretni magam ezen a versenyen, hogy lássam, hol tartok. A továbbtanulás miatt is fontos, hiszen plusz pontok járnak azért, ha valaki bejut a legjobb harmincba – indokolta jelentkezését Kenyeres Szilárd, aki bevallottan „csak” azt várta el magától, hogy a felvételi pontjait szaporíthassa. – Arra egyáltalán nem számítottam, hogy az első hely is meglesz – vallotta be. A gimnazistának egyébként van rutinja a versenyzésben: már általános iskolás korában is rendszeresen jelentkezett hasonló tudáspróbákra. Saját, belső igény nélkül egyébként nem lehetne ilyen eredményt elérni, vélekedett, mondván: az OKTV átlagon felüli sok munkát és kitartást igényel, de a tantárgy szeretete arra ösztönözte, hogy megdolgozzon a sikerért.

Kenyeres Zsolt otthon is segítette fiát, Szilárdot a felkészülésben
Fotó: Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában