Egyelőre marad a naptárban a hartai őrült verseny

Az Őrült Hajók Versenye esemény megtartására még van esély, mérlegelt a település vezetése.

Gábor János

Tavaly is többezer néző előtt versenyeztek az őrült hajók

Forrás: archív fotó

A járványveszély miatt tömegeket vonzó rendezvényeket volt kénytelen törölni Harta Nagyközség Önkormányzata is már azelőtt, hogy erre vonatkozó országos rendelkezések láttak volna napvilágot. Ezek sorában az első a pünkösdi programsoruk volt, amit május 30-án, szombaton tartottak volna. Arról viszont még érdemes beszélni, hogy mi legyen az év második felében esedékes rendezvényekkel. Ezek közül kiemelkedik a tavaly már 4-5 ezer látogatót vonzó (és ezzel már a helyszín határait feszegető) Őrült Hajók Versenye. A képtelen úszó installációkat és a magyar könnyűzene krémjét felvonultató esemény megtartására még van esély, mérlegelt a település vezetése.

– Az Őrült Hajók Versenyét egyelőre nem adjuk fel. Augusz­tusra esik, próbálunk optimisták lenni. Nagy rendezvény, vidékieket is megmozgat, ezért mindennél fontosabb a helyzet kezelése, és szó szerint túlélése, hogy utána visszatérhessen minden a rendes kerékvágásba – mondta Dollenstein László polgármester. – Mint máshol, nyilván nálunk sem a programok, a bulik a legfontosabbak, de azt gondolom, hogy – mint sok minden mást – a helyiek és akik szeretnek hozzánk járni, ezt is meg fogják érteni, és a jövőben annál nagyobb lendülettel vesznek majd részt a rendezvényeinken – bizakodott.

A nagyközség vezetője hozzáfűzte: nyilván azzal terveznek, hogy – ha későbbi időpontban is, de – minden szokásos eseményre sort kerítenek, csak még nem tudni, hogy milyen új időpontokban. De még egyszer: a következő Őrült Hajók Versenye egyelőre marad a naptárban, szögezte le. Az évről évre népszerűbb Őrült Hajók Versenyéből idén már a hetediket tervezik megtartani a hartai Duna-parton.

Tavaly is többezer néző előtt versenyeztek az őrült hajók
Fotó: archív fotó

Tavaly – a futamok mellett – gazdag gasztronómiai és könnyűzenei programok színesítették a rendezvényt: koncertezett például a Mystery Gang, a Pedrofon, Little G Weevil és az Ivan & The Parazol. Az idei felhozatalra utalva – beszédes módon – már kitettek az orulthajok.hu-ra egy Kispál és a Borz videóklipet. Ha a járványveszély nem húzódik el és biztonságosan meg lehet szervezni, a hartai fesztivált augusztus 14–15-re tervezik a szervezők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában