régészet

2020.04.24. 13:58

Avar kori gyereksírt rejtett a föld mélye Szabadszállás határában

Szarmata és avar kori település nyomaira bukkantak a régészek Szabadszállás határában. Az eddig felszínre került leletek közül a legértékesebb egy avar kori, épen maradt sír, mely egy gyermek csontvázát rejtette.

Gulyás Sándor

Egy nagyjából 1300 éves, avar kori település nyomai is előkerültek.

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Gulyás Sándor

Ezernyolcszáz négyzetméter alapterületű hűtőcsarnok épül az ország egyik legnagyobb zöldségfeldolgozói cégének, a Róna Ker-Tész Kft.-nek a telephelyén. A kiviteli munkák megkezdése előtt, márciusban kezdődtek meg a kötelező régészeti feltárási munkák a létesítmény helyén. A területen szarmata és avar kori település nyomaira bukkantak a Kecskeméti Katona József Múzeum régészei.

– Az első objektumokra a csarnok tartóoszlopainak helyén bukkantunk. A feltárás kezdetén nyilvánvalóvá vált, hogy a föld alatt gazdag lelőhely rejtőzik. A felszínre került leletek alapján megállapítást nyert, hogy az időszámításunk utáni második században egy szarmata falu állt Szabadszállás határában. A település méretére utalnak a nagy számban megtalálható gabonatároló vermek, amelyek később hulladéklerakóként szolgáltak. A gödörből főként kerámiatöredékek és állatcsontok kerültek elő – mondta el hírportálunk érdeklődésére Rákos Eszter régész, a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársa.

A területen emellett egy nagyjából 1300 éves, avar kori település nyomai is előkerültek. A nagy méretű árkok karámokra, vízelvezetőkre utalnak. Az ásatások során egy kisgyermek csontvázára leltek a régészek. A gyermeket koporsóban temették el.

– Az avar temetkezési szokásoknak megfelelően az elhunyt mellé útravalót tettek, hogy a halál utáni életben se szenvedjen hiányt a földi javakban. A sírban a csontváz mellett egy ép kerámiaedény és egy megnyúzott birka maradványai feküdtek. A gyermeksír arra enged következtetni, hogy rátaláltunk a település temetkezési helyére. Ebben az időszakban általában a gyermekeket a temető szélén helyezték nyugovóra az avarok – emelte ki Rákos Eszter.

A régészek az előkerült leletanyag birtokában arra számítanak, hogy még jelentős mennyiségű tárgy, esetleg épületek nyomai kerülnek elő a föld alól. Az ásatásra megközelítőleg egy hónapjuk van még a Kecskeméti Kato­na József Múzeum munkatársainak.

Egy nagyjából 1300 éves, avar kori település nyomai is előkerültek.
Fotó: Gulyás Sándor / Petőfi Népe

Az avar sírok üzenete

Az avarok halottaikat többnyire koporsóban temették el. Hittek a halál utáni életben, erről tanúskodnak a halott mellé helyezett különböző folyadékokkal teletöltött agyagedények és a háziállatok húsa, illetve mindennapos használati eszközeik, fegyvereik, ritkábban szerszámaik. A gyerekek gyöngysorból álló nyakláncot, a férfiak övet, vaskést, néha tarsolyt, a nők fülbevalót, orsógombot, övet, kést kaptak útravalónak. A sírba helyezett tárgyak anyaga többnyire elárulja azt is, hogy a halott milyen szerepet töltött be a közösségben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában