Egészségügy

2020.03.06. 11:28

Több pénzt fizet Kalocsa városa az orvosi ügyeletért

Ötven százalékkal fizet többet – hónapokra visszamenőleg is – az orvosi ügyeletért Kalocsa Város Önkormányzata, hagyta jóvá a képviselő-testület a legutóbbi ülésen.

Gábor János

Dr. Körmendy Szabolcs szerint érdemes más cégektől is ajánlatot kérni az orvosi ügyeleti ellátásra

Forrás: Petőfi Népe

A szolgáltatást a városban is biztosító Morrow Medical Zrt. kérésének azért tettek eleget, mert a cég jelezte, hogy a 2018. január 1-je óta érvényben lévő, havi és fejenkénti húsz forint már nem fedezi az ügyeleti költségeket. Ezt az összeget egyébként a város Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által mért lakosságszámra vetítik ki, minden egyes személyre, így éves szinten több millió forintos többletkiadást jelent a büdzsének.

A most bevállalt többletkiadást „az elmúlt tíz év alatt bekövetkezett gyógyszerár- és üzemanyagár-emelkedéssel, illetve az orvosi óradíjak emelkedésével indokolta” a Morrow Medical. A cég szerint a költségnövekedések miatt egyre több orvos kezdte el „kivonni magát” az ügyeleti ellátásból, aki viszont maradt, az „csak magasabb óradíj ellenében hajlandó” vállalni a munkát. A helyzetet persze csak súlyosbították a közelmúltban végrehajtott kórházi órabéremelések, amivel sikerült megelőzni az ügyeleti díjakat. Sok háziorvost ez egyszerűen arra késztetett, hogy felmondja a szerződését. A díjemeléssel ennek ismeretében sem értett egyet minden városatya.

– Tudom én, hogy ez kötelező feladat és az önkormányzat kényszerpályán van, de a cégadatok alapján internetről is lekövethető, hogy a Morrow Medical Zrt., illetve az azt birtokló Inter-Ambulance Zrt. és az Emergency Service Kft. ugyanabba a tulajdonosi körbe tartozik. Ez a három cég közel ötmilliárd forint árbevétel mellett több száz millió forint hasznot termel egy évben, tehát jól menő vállalkozás – fejtegette hozzászólásában dr. Bagó Zoltán független képviselő. – Innentől fogva a cég hivatkozása, hogy veszteséget kell finanszíroznia, nem valós: ezek a vállalkozók nem csinálták volna ezt a munkát az elmúlt tíz évben, ha veszteséget termelne.Ez profitábilis vállalkozás, amelynek a profitját az önkormányzatok általi pluszforintok jelentik – vezette le, hozzátéve: nem javasolja a testületnek, hogy megszavazza az előterjesztést.

– Vannak olyan önkormányzatok, amelyek saját maguk oldják meg az ügyeletet, jóval nagyobb költséggel. A bizottsági ülésen is felmerült ennek a cégnek a nyereséges volta, de nem csak háziorvosi ügyeletek ellátásával foglalkozik – szögezte le válaszában a tüdőgyógyászként dolgozó dr. Körmendy Szabolcs Fidesz–­KDNP-s képviselő, arra utalva, hogy a társaság nem feltétlenül a háziorvosi ügyeletért teszi zsebre a kiemelkedő profitot.

Dr. Körmendy Szabolcs szerint érdemes más cégektől is ajánlatot kérni az orvosi ügyeleti ellátásra
Fotó: Petőfi Népe

– Felmerült az is a tárgyalások során, hogy keressünk másik céget. Megegyeztünk, hogy tájékozódunk, de most év közben vagyunk, így nehéz helyzet alakult ki: ha felmondják a szerződést, akkor Kalocsa ellátás nélkül marad. Folyamatos ellátás kell hogy legyen, viszont a következő években megnézzük, hogy más cégek, amelyek ugyanezzel foglalkoznak, esetleg jutányosabb áron tudják-e adni az ügyeleti ellátást – nyugtázta. A testületből csak dr. Bagó Zoltán nem szavazta meg az előterjesztést.

A cég a végül elfogadottnál nagyobb összeget, 35 forintot kért eredetileg, de ezt 22 önkormányzat együttes tárgyalásainak révén sikerült 30 forintra csökkenteni. A város így is ötven százalékkal magasabb összeget lesz kénytelen kifizetni az ügyeletért, mint korábban. Ez – a lakosságszám csökkenésével is kalkulálva – közel 5,9 millió forint, az eddigi 3,9 millió forint helyett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában