kísérleti program

2020.03.05. 17:06

Nagy sikernek örvend a CédrusNet időslátogató-képzés Kecskeméten

A CédrusNet program keretében újabb lehetőséget kaptak az 55 év feletti hölgyek és urak, hogy aktivitásukat jótékony célra fordítsák és időslátogatókká váljanak. A program előnyeiről beszélgettünk az érintettekkel.

Sebestyén Hajnalka

Juhászné Erzsike mindig szívesen olvas fel Kalapos Zoltánné Marikának kedvenc angyalos könyvéből

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Bús Csaba

A 2017-ben indult CédrusNet Kecskemét kísérleti program célja a szeniorkorosztályok, az 55 és 75 év közöttiek élet- és munkatapasztalatainak hasznosítása, az idősödőkkel, idősekkel kapcsolatos sztereotípiák lebontása, az egészséges és aktív életszakasz meghosszabbítása. Már korábban fontos társadalmi kihívásra reagált a CédrusNet szupernagyiképzés kifejlesztése és megvalósítása is, hiszen szinte nincs olyan kisgyermekes család, amelyiknek ne lenne szüksége az édes- vagy pótnagyszülők támogatására. A napokban már a harmadik CédrusNet szupernagyi-­tanfolyam indult el.

A szupernagyik után jöttek az időslátogatók. A program keretében, 2019-ben húsz 55 és 65 év közötti hölgy végezte el a speciálisan erre a programra fejlesztett időslátogató-tanfolyamot, mely egy egyre súlyosbodó társadalmi problémára kínál megoldást, vagyis az egyedül élő idősek önálló életvitelének segítését, mentális egészségük szolgálatát tűzte ki célul.

Magyarországon – hasonlóan a fejlett országokhoz – a 65 év felettiek aránya folyamatosan és gyorsan növekszik. A demográfiai előrejelzések szerint a következő évtizedekben a népesség mintegy harmadát 65 év felettiek alkotják majd. Egyre jelentősebb nyomás nehezedik a szociális és egészségügyi ellátórendszerekre, az idősek nagy száma társadalmi problémaként jelentkezhet. – Az időslátogatókra nagy szükség van – hangsúlyozta Sárközy Erika társadalomkutató, a CédrusNet Kecskemét program vezetője. – Kecskeméten is sok idős él egyedül. Az egyedüllét nemcsak a napi teendők ellátását nehezíti, de a fizikai és szellemi állapotromlást is gyorsítja, csökkenti az önálló életvitel esélyét. Sok esetben sem az idősek, sem a hozzátartozók nem készülnek fel arra, hogy az elkövetkező években hogyan kezelik majd az életkor előrehaladtával szükségszerűen változó ellátási igényt, hogyan és milyen segítségre számíthatnak, ha ez szükségessé válik – tette hozzá.

Megfelelő otthoni ellátással, támogatással meghosszabbítható az az időszak, amikor az idős saját otthonában, megszokott környezetében, barátai és családja közelében élhet. A kecskeméti időslátogatók ebben tudnak az idősek, a családok segítségére lenni. – Szinte az összes érintett szempontjából fontos lenne, hogy az idősek minél tovább önellátóak maradjanak, és az otthonukban élhessenek kisebb-nagyobb segítség igénybevételével. Az idősotthonba költözés is lehet megoldás, de az közismert, hogy szerte az országban hosszúak a várólisták, Kecskeméten is – jegyezte meg a programvezető. – A Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakközépiskola tanárainak közreműködésével megvalósult CédrusNet időslátogató-képzésen a hallga­tók megtanulták felismerni az idős ember lelki, érzelmi igényeit, erre megfelelően tudnak reagálni, különböző mozgásformákkal segítik fizikai állapotuk megtartását és javítását. Tanultak elsősegélynyújtást, megismerték az agy működését serkentő gyakorlatokat, melyek a jó szellemi állapot fenntartásában segíthetnek, foglalkozni tudnak enyhe vagy közepes stádiumban lévő demens betegekkel, tanácsokkal, tájékoztatással segítenek a családtagoknak ebben az igen nehéz helyzetben. Azt azonban fontos tudni, hogy a kecskeméti időslátogatók nem hivatásos idősgondozók, akik tartósan ágyban fekvő betegeket ápolnak. Az ő dolguk, hogy az ezt megelőző életszakaszban segítsenek az egyedül élő időseknek a mindennapi teendők ellátásában, értőn foglalkozzanak a magányos vagy kezdődő demenciában szenvedő időssel, empátiával forduljanak feléjük, illetve odafigyeljenek rájuk és időben észrevegyék, ha baj van – részletezte a kutató.

A kecskeméti időslátogatók már közel egy éve munkába álltak, szolgáltatásukra bőven van igény. A munkadíjukat sok esetben az idősek a nyugdíjukból maguk fizetik, vagy a gyerekek, unokák biztosítják a szükséges összeget. – Jellemzően a családok sokszor csak akkor szembesülnek azzal, hogy az idős szeretteikkel probléma van, amikor már megtörténik a baj. Például dohányzás közben kigyullad a lakás, betegség miatt pelenkázni kell, vagy a kórházból úgy adják ki, hogy ápolni szükséges. Sajnos nincs elég hivatásos idősápoló, ráadásul annyi idő sem jut egy-egy betegre, amennyi valóban szükséges lenne. Azoknak a családoknak pedig, akik demens szülőt ápolnak, szükségük lehet segítségre, alkalmi helyettesítésre. Az időslátogatók maguk is idősödők. Energikus, képzett asszonyok, a 60-as éveik legelején. Van személyes tapasztalatuk is idős, beteg szülő gondozásában. Folyamatosan továbbképzik magukat, készek arra is, hogy bekapcsolódjanak nagyobb idősellátó rendszerekbe, segítsenek pótolni az ott esetleg hiányzó kapacitásokat – mondta végül a szakember. Az időslátogatói szolgáltatást igénybe vevő idősektől sok pozitív visszajelzés érkezik, a tanfolyamot elvégzettek pedig szeretettel tevékenykednek, hiszen fontos számukra, hogy segíthetnek másokon.

Juhászné Erzsike mindig szívesen olvas fel Kalapos Zoltánné Marikának kedvenc angyalos könyvéből
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

Juhászné Erzsike már nyugdíjas, hónapok óta időslátogatóként dolgozik. Azt mondja, boldog, hogy elvégezte a CédrusNet-tanfolyamot és az teszi teljessé az életét, hogy segíthet másokon. Megérti az időseket, azonosulni tud problémáikkal, szívesen beszélget velük a régmúlt eseményeiről, régi fényképeket nézegetnek és meghallgatja lelki problémáikat. Több helyre is jár, segít házaspárnak és egyedülállónak egyaránt. Kalapos Zoltánné Marikát hetente kétszer keresi fel. Az idős hölgynek sajnos az utóbbi években rendkívül megromlott a látása, szinte teljesen megvakult. Sokat sétálnak együtt és Erzsike felolvas neki kedvenc könyveiből. – A Vakok- és Gyengénlátók Egyesületénél a pszichológus, dr. Farkas Éva javasolta, hogy kérjek időslátogatót – mesélte Marika. – Megerősített abban, hogy bár nagyon nehéz életem volt, mégis itt vagyok, azt tanácsolta, hogy kérjek segítséget, ő ajánlotta az időslátogató szolgáltatást. Erzsike személyében egy csodálatos hölgyet ismerhettem meg. Nagyon kedves, jókat beszélgetünk, sétálunk, és szívesen olvas fel nekem. Még azt is megtette, hogy az oldalakra hatalmas betűkkel leírta a főbb mondanivalókat, hogy magam is lássam a szöveget, amikor nincs velem. Erzsikétől megkapom azt a szeretetet, ami hiányzott az életemből. Neki bátran mesélhetek örömeimről, bánatomról, megért és támogat – mesélte az idős hölgy.

Halászné Szabó Ilona is az elsők között lett időslátogató, jelenleg is több helyen segít. – Nyugdíjasként hiányzott, hogy tegyek valamit. Olyan feladatot kerestem, ami közel áll hozzám. Időslátogatóként több egyedülálló hölgyhöz is járok. Mindenkihez sok szeretettel fordulok, úgy kezelem őket, mint szeretett családtagjaimat. Megérdemlik a tiszteletet, akkor is szívesen meghallgatom a történeteiket, ha már sokadszor hallom tőlük. Boldog vagyok, hogy segíthetek nekik és családjuknak. Van, akihez naponta járok, beszélgetünk, együtt főzünk, sétálunk. Akad olyan család, aki nyaralás idejére bízza rám idős szerettét. Az idősek örömmel fogadnak, igaz, van, aki kissé zárkózott. Nála is megkerestem azt a pontot, azt a közös elfoglaltságot, mely által nyitott felém. Lelkileg nekem is erőt ad a velük való munka, és úgy érzem, őket is boldogsággal töltik el a velem töltött órák – mesélte el Ilona.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában