GALÉRIÁVAL

2020.03.05. 21:02

Hét új honvédot avattak fel Kecskeméten csütörtökön

Kecskeméten hét új honvédot avatott fel csütörtökön a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület. A fiatalok hónapok óta készültek a nagy napra. Az elméleti tudás átadása mellett az alaki kiképzést is megkapták.

Sebestyén Hajnalka

Fotó: BUS CSABA

A Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület 12 éve működik, aktív résztvevője a hagyományőrző ünnepségeknek, Kecskemét mellett más városokban is hívják a több mint 40 főből álló csapatot. – Az 1848-as hagyományokat ápoljuk, sorainkban vegyesen vannak fiatalok és idősebbek – mondta Szkenderovics Zoltán hagyományőrző százados, az egyesület vezetője. – Van közöttünk néhány hivatásos katona, de leginkább civilek erősítik sorainkat. Én magam középiskolai tanár vagyok a Kandóban, de már régen elköteleztem magam a katonai hagyományok ápolása iránt. Nagy öröm számomra, hogy fiatalok is szívesen csatlakoznak hozzánk, főként a Kandó középiskolából – tette hozzá.

Hat kandós és egy bolyais diákot avattak fel. Az újoncok szeptemberben jelentkeztek honvédnak. Hetente jártak a kiképzésre, az elmélet mellett megtanulták a fegyverek összerakását, kitisztítását és az alaki mozgásokat. A Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület az országban egyedülállóan teljesen ingyen biztosítja tagjainak az egyenruhát és a felszerelést. – Sokat pályázunk, támogatást is kapunk, vannak egyéb bevételeink, melyekből biztosítani tudjuk térítésmentesen a teljes felszerelést. A hét fiú esetében ez most egy millió forintot jelentett. Kaptak egyenruhát, kenyérzsákot, szuronytokot, szuronyszíjat, töltért, puskát, kulacsot és bicskát – sorolta.

– Hozzáteszem: a felszerelés egy részét magam állítom elő. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy 100 évre visszatekintő több generációs cipészcsaládban nőttem fel, magam is elsajátítottam a cipész mesterség fogásait. El tudom készíteni a töltért, a szuronytokot, szíjat, kenyérzsákot, csákót, így anyagárban megvan a felszerelések zöme. A munkáimnak jó híre van, évek óta már a Hadtörténeti múzeum is engem bíz meg hasonló megrendelésekkel – jegyezte meg.

A hét újonc szombaton már élesben szerepel. Az egyesület számára a tavaszi idény a legmozgalmasabb, az ország több városában is felidézik csatajelenetekkel az 1849-es tavaszi hadjárat eseményeit. Így most szombaton Szolnokra utaznak több mint 40 fővel, köztük a hét új fiúval. Jövő héten, március 15-én a kecskeméti ünnepségeken szerepelnek, de közben néhány fővel a ceglédi és a csongrádi ünnepségekre is elutaznak. A hónap végén pedig a hatvani csatában vesznek részt.

A hagyományokat felelevenítő ceremónián részt vett a Kandó igazgatója, Juhász Imre is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában