gyurgyalag

2020.03.28. 07:00

Felkészülten várják a madarakat Félegyházán

Az önkormányzat segítségével a napokban rendbe tették a gyurgyalagok fészkelőhelyét Kiskunfélegyházán, a Bankfaluban.

Vajda Piroska

Meizl Ferenc a táblával

Forrás: PN

A helyi Madárbarát Klub vezetője pedig figyelmeztető táblát helyezett ki a helyszínen, amelyen arra kéri a környéken élőket, hogy fokozottan óvják ezt a ritka fészkelőhelyet, a különleges színes madarak ugyanis nemsokára visszatérnek hazánkba.

A gyurgyalag a partifecskékhez hasonlóan partfalba vájt lyukakban fészkel, a Bankfalu környéke kedvelt költőhelye a színpompás madárfajnak. A hazai állomány mindössze 15–25 ezer párra tehető, 1982 óta fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke százezer forint. Mivel az elmúlt években jelentősen lecsökkent az életterük, ezért is féltik annyira a félegyházi madárbarátok a ritkaságnak számító fészkelőtelepet. Kezdeményezésükre tavaly döntött úgy a képviselő-testület, hogy az érintett telkeken építési tilalmat rendelnek el, ugyanakkor a másik, nem önkormányzati tulajdonban lévő telek megvásárlását is tervezik, hogy ott biztosítsák a gyurgyalagok zavartalan életét.

Meizl Ferenc azt is elmondta, jelenleg a fészkelőtelep körbekerítésén dolgoznak. Olyan speciális kerítést szeretnének megvalósítani, amin keresztül az érdeklődők észrevétlenül kísérhetik figyelemmel a madarak életét.

Meizl Ferenc a táblával
Fotó: PN

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában