újrafásítás

2020.03.02. 11:30

Elkezdték Kalocsán a facsereprogramot

Március első heteiben folytatódik a tavaly megszavazott, összesen mintegy 50 millió forint értékű facsereprogram, amelynek keretében az elöregedett, balesetveszélyessé vált nyugati ostorfákat cserélik új fajokra, jelentették be helyszíni sajtótájékoztatón pénteken.

Gábor János

A lombkoronák könnyítésével elkezdődött a program következő üteme, a kivágások ma indulnak

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Gábor János

A dr. Filvig Géza polgármester, dr. Körmendy Szabolcs önkormányzati képviselő és Boromisza Viktor városüzemeltetési osztályvezető által bemutatott facsereprogram egyes ütemei felcserélődnek: lényegében a végéről kezdik elvégezni őket. – Az újrafásítási munkálatokat nem a már megkezdett egyes ütem után folytatjuk, hanem előre vettük a negyedik ütemet. Ez a Malatin tér és a Filvig köz közé eső rész, míg a Filvig köz és a Batthyány utca közötti szakaszt egységesen kezeljük, és a meteorológiai ősz beálltával fogjuk telepíteni, vegetációs időszakon kívül – magyarázta Boromisza Viktor, a városüzemeltetési és -fejlesztési osztály vezetője. – A negyedik ütem márciusban indul, és legkésőbb április közepéig befejeződik, míg a fennmaradó szakasznak a munkálatait újra vegetációs időszakon kívül kívánjuk elvégezni, várhatóan októbertől a jövő év elejéig – vette sorra.

Az előző képviselő-testület alig több mint egy éve, 2019. január 24-én fogadta el a Szent István király út fásítási programját, amihez egy, az önkormányzat által megbízott kertészeti szakmérnök készített tervdokumentációt. A szakember négy szakaszban határozta meg a munkálatok ütemezését, ebből a fentebb írt döntés értelmében még tavaly megvalósult az első, 15 millió forintos költségvetésű ütem, míg a fennmaradó hármat már a 2020-as büdzsébe tervezte be a város, így az előkészületek mostanra megindulhattak. Boromisza felidézte: a jövőben kétféle fatípus határozza majd meg a belváros képét. A többszintes épületek elé (a Szentháromság tértől a Filvig közig) mezei juharokat, míg a zömében egyszintes ingatlanokhoz (a Filvig köztől a Malatin térig) gömbkőriseket telepítenek. – Utóbbi faj egyébként már ismerős lehet a kalocsaiaknak, a Mátyás király utcai fasorról – jegyezte meg.

– A piackutatásaink alapján a biztos származási hellyel rendelkező faiskolák mezei juharból nem tudtak volna megfelelő mennyiségű egyedet biztosítani a tavasz beálltáig, viszont gömbkőris van, kellő számban és kellő méretben – indokolta az osztályvezető, hogy miért kellett előrevenni az eredetileg utolsónak szánt ütemet, amelybe a kőrisültetést tervezték. Az új fákból egyébként 14–16 centiméteres törzskerületű, 2,8–3 méteres magasságú egyedeket telepítenek. – Az előkészületeket a koronák könnyítését és a fák kivágását a Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Nonprofit Kft. szakemberei végzik el, majd bekapcsolódik az önkormányzattal szerződésben álló külső vállalkozás, amely a tuskók kifúrását, a bent maradt gyökérzetek leoltását, a szükséges ültetőgödrök kialakítását, a megfelelő mennyiségű termőfölddel való ellátást, valamint a faegyedek telepítését és karózását fogja elvégezni – foglalta össze.

Március 9-én indul az ültetés

Az előkészítést követő fakivágások ma kezdődnek, míg az újratelepítési munkálatok – hacsak az időjárás nem szól közbe – pedig március 9-én indulnak el. A most esedékes szakaszon 73 nyugati ostorfát termelnek ki, és legalább ugyanennyi kőrist ültetnek a helyükre, várhatóan április 1-ig. A sajtótájékoztatón kiderült: ha lesz helye a területen további egyedeknek (mert nem akadályozza az ültetést például közművesítés), akkor több fát telepítenek majd, mint amennyit kivágni kényszerültek.

A lombkoronák könnyítésével elkezdődött a program következő üteme, a kivágások ma indulnak
Fotó: Gábor János / Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában