Kecskemét

2020.03.20. 07:00

Elégedettek az új parkolási rendszerrel az orvoshoz érkezők

Úgy tűnik, bevált az időkorlátos parkolás Kecskeméten, a hunyadivárosi orvosi rendelőnél – a kisgyerekes szülők legalábbis örülnek neki.

Hraskó István

A többség elfogadta és pozitívan áll a változáshoz, fegyelmezetten betartja a szabályt

Forrás: PN

Fotó: Bús Csaba

Mint arról beszámoltunk, február elején időkorlátos parkolást vezettek be a Hunyadi téri orvosi rendelő előtt. Az autót legfeljebb két órára lehet otthagyni, a parkolás kezdetét pedig egy műanyag vagy papír számlapos, az iskolában használatos, tanszerboltban kapható mutatós órával kell jelezni a szélvédő alatt. Pászti András, a Hunyadiváros önkormányzati képviselője akkor elmondta: az intézkedésre az orvosi rendelőbe érkező betegek érdekében volt szükség. Korábban rendszeresen kapott panaszokat főként édesanyáktól, hogy amikor a doktorhoz viszik beteg gyermeküket, nem tudnak leparkolni a rendelőnél, sem a Gáspár iskola előtt, mert nincsen szabad hely. Ha pedig esetleg nem kijelölt sávba, hanem a fűre állnak, akkor megbüntetik őket a közterület-felügyelők. Több forrásból februárban úgy értesültünk, hogy eddig jó pár helyet rendszeresen a Gáspár iskola kollégistáinak autói foglaltak el, ami esténként természetesen nem is jelentene gondot, de napközben alaposan megnehezítheti a betegek vagy a szülők parkolását.

Bő egy hónap elteltével rákérdeztünk a képviselőnél, mik a tapasztalatok, milyen visszajelzések érkeztek hozzá. Pászti András nem titkolta, volt, aki erősen kritizálta az új módit, viszont a többségnek nincs ellene kifogása, elfogadta, pozitívan áll a változáshoz és fegyelmezetten betartja a szabályt. A képviselő úgy látja, segített a probléma megoldásában a parkolás idejének korlátozása, a tizenháromból egy-két parkolóhely mindig szabad. Ami szomorú: a két rendelőben és a gyógyszertárban kiosztott összesen hatvan, lepecsételt órából már csak negyven van meg, a többit magával vitte egy-egy sofőr. Pászti András hangsúlyozta, természetesen az is jó, ha a rendelőnél megállók saját (tehát nem lepecsételt) órát tesznek a szélvédő alá.

Csíkos Imre, a Kecskeméti Városrendészet vezetője szerint is valós segítséget jelent az órás parkolás a rendelőbe érkezőknek, és a legtöbben be is tartják a szabályokat, azaz bevált a tesztelt rendszer. Persze mindig is voltak és lesznek olyanok, akik a kiskaput keresik, jelen esetben a két óra letelte előtt odamennek az autójukhoz, és előbbre tekerik az órát, mintha akkor kezdték volna a parkolást. Ezzel a városrendészek sem tudnak mit kezdeni. Mindenesetre a türelmi időszak letelt, a jövőben büntetésre számíthat az, aki nem használ órát vagy két órán túl otthagyja a kocsiját a rendelőnél.

A többség elfogadta és pozitívan áll a változáshoz, fegyelmezetten betartja a szabályt
Fotó: Bús Csaba / PN

A gyerekes szülők véleményéből az szűrhető le, hogy ők elégedettek a játék órás parkolással.

– Nem haragudtam érte, hogy ezt kitalálták. Egyből a rendelő előtt volt szabad hely, és le tudtam parkolni. Nem kellett öt utcát végig bumlizni a hányós-lázas gyerekkel, mint eddig általában – írta egy anyuka a közösségi oldalán.

– Személy szerint nagyon örülök az új rendszernek, mert sokszor jártunk úgy, hogy nem találtunk parkolóhelyet a rendelő előtt. Egy pár hónapos pici babával messzebbről sétálni, lássuk be, nem túl barátságos – mondta Parázsó Viktória, aki négy hónapos kisfiával gyakran jár a gyermekorvoshoz. Az anyuka hozzátette, hogy már be is szereztek egy órát, így nem kell minden alkalommal a rendelőből elkérniük, ha vizsgálatra érkeznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában