DUSNOK

2020.02.03. 11:30

Védőoltásokat sem kapott az otthon született kisfiú

Megtagadta kisfiuk anyakönyveztetését egy dusnoki házaspár, akiktől január 22-én rendőri közreműködéssel – végleges gyámhivatali határozattal  – elvették a múlt év szeptemberében született gyermeküket. Akadnak, akik gyermekrablást emlegetnek, míg mások úgy vélik, nem történt volna semmi, ha betartják a törvényeket.

Tapodi Kálmán

A csendes utcából vitte el a gyámhatóság a gyermeket. A korábbi sikertelen próbálkozás miatt rendőri segítséget kellett kérni

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Tapodi Kálmán

A település szélén található Bercsényi utca a déli órákban szinte teljesen kihalt, elvétve halad el ott egy-egy kerékpáros vagy egy jármű. Más napszakban is megszokott ez az utcakép, ami néhány napja teljesen megváltozott, akkor jelentek meg a hatóságok, hogy végrehajtsák a kiskorú nevelésbe vételéről szóló határozatot.

A faluban szinte mindenki ismeri a történetet és a legtöbben értetlenül állnak a történtek előtt, de annak cseppet sem örülnek, hogy csak emiatt emlegetik a települést.

– Csak pozitívan írjon rólunk, negatívum van már elég! – tanácsolta egy idősebb férfi, aki zárkózott, dolgos embernek és kiváló ácsnak ismeri a családfőt. – Nézze csak meg az épülő házukat! – tette hozzá és valóban igaza volt. Kívülről szemlélve a félkész ház is bizonyítja, hogy tíz éve nem volt érdemtelen a dusnoki mesterember aranyérme az ácsok Európa-­bajnokságán.

A Bercsényi utcában áll az anyai nagyszülők háza is, ahol múlt év novemberében már volt egy kísérlet a gyámhivatali végzés végrehajtására, de akkor többen is megakadályozták az ügyben eljáró Bajai Járási Hivatal munkatársait, akik emiatt kértek rendőri közreműködést a megismételt intézkedéshez. A gyámhivatal akkori információi szerint a szeptember 5-én született kisfiút szeptember 20-án látták a kalocsai kórházban, de a gyermek egészségi állapotáról azóta nem tudtak semmit.

Az otthon született kisfiút nem anyakönyvezték és a védő­oltásokat sem kapta meg, mivel a szülők nem voltak együttműködőek a hatóságokkal.

– A kormány minden magyar gyermek jogait megkülönböztetés nélkül biztosítja. A gyermeknek joga van a lehető legjobb egészségi állapothoz, valamint, hogy orvosi ellátásban és gyógyító nevelésben részesülhessen. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal bejelentés folytán értesült arról, hogy Dusnokon 2019 szeptemberében gyermek született, ismeretlen szülőktől. Az anya nem vett részt várandós gondozáson, az eltitkolt terhességet követően otthonában szülte meg gyermekét, az otthonszülésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések figyelembevétele nélkül. A szülők a gyermek anyakönyveztetését megtagadták – közölte megkeresésünkre a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal. Mint közlésükből kiderül: a család Magyarország joghatóságát nem fogadja el, minden jogi szabályozástól, minden állami szervvel való kapcsolatfelvételtől elhatárolódnak, a gyermekre vonatkozó minden egészségügyi ellátást elutasítanak. – Miután a szülők a többszöri kötelezések ellenére sem teljesítették a jogszabályban előírtakat, a kormányhivatal döntött a gyermek családból történő kiemeléséről és az ideiglenes gondozási helyének kijelöléséről – írták.

– Felkeresett engem is azóta a fiatal pár, akiket megpróbáltam rábírni, hogy a gyermekük érdekében tartsák be a törvényi rendelkezéseket, de ennél többet mi nem tehetünk – mondta el Mindszenti István, a település polgármestere.

Kávézóban, boltokban és az utcán is érdeklődtünk, de senki sem akarja megérteni a szülők döntését. Többen emlegettek egy csoportosulást, aminek talán tagja lett a házaspár és emiatt nem fogadják el a törvényeket. – Mi is csak azt tudjuk, amit az újságok megírtak, de az eset kapcsán az interneten is kering mindenféle iromány meg videó. Mindezekből nekem úgy tűnik, hogy már a szülők is áldozattá váltak, akiket most saját céljaik elérésére használnak fel egyesek. Ők hangoztatják leginkább azt, hogy itt gyermekrablás történt – vélekedett egy helybeli, aki – másokhoz hasonlóan – nem kívánt névvel együtt beszélni az ügyről.

A csendes utcából vitte el a gyámhatóság a gyermeket. A korábbi sikertelen próbálkozás miatt rendőri segítséget kellett kérni.
Fotó: Tapodi Kálmán / Petőfi Népe

Becsöngettünk a házaspár otthonába is. A Bercsényi utcai háznál a láthatóan megtört nagymama nyitott ajtót, de ő sem akart semmit sem mondani. A fiatalokról csak annyit közölt, dolgozni mentek, ám hozzátette: ők sem fognak megszólalni.

A kisfiú – aki a szüleitől a Bátor Nyilas nevet kapta – állítólag nevelőszülőkhöz került és Péter lett a neve. A gyermek további sorsáról is érdeklődtünk a kormányhivatalnál, ahonnan közölték: „a gyermekre vonatkozó további információt adat- és gyermekvédelmi okokból nem áll módunkban szolgáltatni.”

A háromezres lélekszámú faluban sokan reménykednek abban, hogy mielőbb lezárul a települést hírbe hozó és a kedélyeket felkorbácsoló ügy, aminek a végkifejlete egyelőre nem sejthető. Ami biztos: már hivatalosan is létezik egy kisfiú, aki 2019. szeptember 5-én született Dusnokon.

Nyomoznak és szabálysértési eljárás is indult

– A rendőrök a Bajai Járási Hivatal felkérésére voltak jelen, törvényi kötelezettség alapján – írta a dusnoki rendőri jelenlétről hivatalos válaszában a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. Mint közölték: „Az ügyhöz kapcsolódóan korábban indult nyomozás a Kalocsai Rendőrkapitányságon kiskorú veszélyeztetése miatt. Az ügy részleteiről információt nem áll módunkban kiadni a folyamatban lévő nyomozásra tekintettel. Továbbá a Kalocsai Rendőrkapitányság helyszín biztosításával kapcsolatos szabálysértés miatt indított szabálysértési eljárást.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában