KECSKEMÉT

2020.02.07. 19:35

Népi hangszereket szólaltattak meg a partin

A Corvin Mátyás Általános Iskolában működő Mátyás Király Citerazenekar a napokban rendezte meg újabb Hungarikum partiját. Az iskola aulája megtelt a népzenét szerető fiatalokkal, felnőttekkel.

Sebestyén Hajnalka

A fiatalok Széles András citeraművésszel játszottak együtt

Forrás: Petőfi Népe

A Hungarikum partin Széles András citeraművész, valamint Böde István és Böde-Harkai Csilla néptáncosok közreműködtek a citerazenekar tagjai mellett.

A Mátyás Király Citerazenekar Hungarikum partijának többéves hagyománya van. Ezúttal is tartottak népzenei bemutatót, az érdeklődők a hangszerek közül kobozt, furulyát, citerát hallhattak. Volt még ének, padkaporos táncház, népi játékok. A kézműves-foglalkozások alatt a gyerekek farsangi színes bohócot készítettek, illetve csörgőket, népi hangkeltő eszközöket. A vidám bulit egy kis szabad muzsikálás, örömzene zárta, miközben a kisebbek kipróbálhatták a nagyok hangszereit. Legközelebb március 6-án, pénteken lesz újabb Hungarikum parti.

Sulczné dr. Bükki Éva, a Mátyás Király Citerazenekar vezetője elmondta: március végén rögzítik a harmadik népzenei CD-jüket, melynek a Meg kell a búzának érni címet adták. Közben készülnek a májusban megrendezendő Vass Lajos Népzenei Verseny középdöntőjére. Az országos megméretésen a citerazenekar mindegyik csoportja, valamint szólóénekkel Ormai Réka a szakmai zsűri elé lép.

Nagy esemény ígérkezik június végén a fiatal citerások életében, mert ismét meghívást kaptak Angliába, Manchesterbe, a GóbéFestre. Harmadszor képviselik majd népzenéjükkel Kecskemétet, illetve hazánkat a székely–­magyar fesztiválon, ahol egyébként a zenei kínálat mindig nagyon sokszínű. Tavaly is volt autentikus néptánc, klasszikus zene, opera, punk-rock, jazz. A színpadi fellépések mellett egymást érték a workshopok, a néptáncbemutatók és a táncházak.

A fiatalok Széles András citeraművésszel játszottak együtt
Fotó: Petőfi Népe

A fiatal kecskeméti tehetségek nagyon várják már, hogy ismét színpadra léphessenek a nagy múltú fesztiválon. Zenei repertoárjukban a citerás csokrokon túl sok-sok népi hangszert megszólaltatnak majd. A kiutazásukat önerőből nem tudják biztosítani, ezért már megkezdték a támogatók keresését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában