Közlekedés

2020.02.23. 11:30

Megkeseríti a soltiak életét az átmenő forgalom

Lezárult a közbeszerzési eljárás, február végén elkezdődhet az új sportcsarnok építése Solton. 450 millió forint állami támogatást nyert a város önkormányzata.

Gulyás Sándor

Az új sportcsarnok kulturális rendezvényeknek is helyet ad – emelte ki Németh István

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Gulyás Sándor

A csaknem kétezer négyzetméter alapterületű multifunkcionális sportlétesítmény a Kossuth Lajos utcában épül fel. A beruházás közel egymilliárd forintba kerül, a költségeket a 450 millió forintos állami támogatásból és saját forrásból fedezi a város.

– A jövő évben átadásra kerülő létesítményt napközben az iskolások használják, tanítási idő után pedig a sportegyesületek számára biztosít helyet, illetve alkalmas lesz egyéni és csapatversenyek lebonyolítására, valamint kulturális programok megszervezésére is. A projekt keretében egy huszonkét férőhelyes autóparkoló és egy park is kialakításra kerül. Az ezer főt befogadó sportcsarnok funkcionálisan két részre osztható, a küzdőtér kézilabdapálya-méretű, hossza negyvenöt, szélessége huszonöt méter lesz – ismertette a beruházás részleteit Németh István polgármester.

Az új sportcsarnok kulturális rendezvényeknek is helyet ad – emelte ki Németh István
Fotó: Gulyás Sándor / Petőfi Népe

– A pályázati forrásoknak köszönhetően több kisebb és nagyobb beruházás valósult meg Solton. Befejeződött többi között a szennyvíztisztító telep és a csatornahálózat fejlesztése, a Kórósi-tó és a Havas utcai belvíztározók felelevenítése, ami hosszabb távon megoldja a lakóterületek vízmentesítését, egyben jól szolgálja a vízi élővilág megújulását. Megszépült a Vécsey-­kastély épülete. A munkálatok 51,8 millió forintba kerületek, melyhez mintegy 21,7 millió forint támogatást kaptunk.

A projekt keretében megvalósult a külső homlokzat felújítása, a bádogozás, héjalás cseréje, külső festés, padok, hulladéktárolók, virágládák kihelyezése, és az épület körüli térburkolat, valamint a parkoló rendbetétele is. Több mint 140 millió forintot költöttünk az önkormányzati tulajdonú bérlakásokra. Befejeződött a Petőfi-telepi nyugdíjasklub épületének energetikai felújítása, utak épültek, illetve buszvárókkal gazdagodott a település – foglalta össze a közelmúlt történéseit a város első embere.

– Idén a sportcsarnok felépítése mellett több beruházás is elkészül Solton. Folyamatban van a kissolti iskola és óvoda épületének energetikai korszerűsítése, a Kórház telepi csapadékvízgyűjtő rendszer kiépítése. Megkezdődött a Zöld város kialakítása pályázat előkészítése. Az önkormányzat megkapta az építési engedélyeket a szolgáltatóházra és a parkolókra. Elkészültek a kiviteli tervek, valamint folyamatban van a közbeszerzési eljárás előkészítése.

A projekt összköltsége 499,9 millió forint, mely százszázalékos támogatási intenzitású. Rövidesen megkezdődik a kissolti, egy csoportszobás bölcsőde építése, ahol tizenkét gyermek elhelyezésére lesz lehetőség. A megvalósításhoz 117 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott önkormányzatunk. Ugyancsak az idei feladatok közé sorolható a Solt–Dunatetétlen–Akasztó közti kerékpárút kiépítése.

A beruházás költségeit a megyei Település- és Területfejlesztési Operatív Program turisztikai pályázatán elnyert mintegy 700 millió forint fedezi – tette hozzá Németh István.

A város vezetése kiemelt feladatának tekinti a település úthálózatának rendbetételét, fejlesztését, melyet pályázati forrásból kívánnak megoldani. Ugyancsak kiemelt feladat az önkormányzati ingatlanok tetőszerkezetének cseréje, az ipari park létrehozása, illetve újabb játszóterek építése.

Kiemelt állami beruházás

A legutóbbi számlálások szerint 13 ezer jármű halad át az 52-es főút solti szakaszán. Az állandó dübörgés, a mindent átjáró kipufogógáz tönkreteszi a zöldnövényzetet, rongálja az ingatlanok állagát. A város az út mentesítésére, a tranzitforgalom elvezetésére a 2000-es évek elején már megalkotta a terveket. Az elkerülő út – amely a várost északról kerülve az 51-es főutat kötötte volna össze az 52-es és 53-as utakkal – építése 2003-ban elkezdődött, ám rövidesen abba is maradt. A megoldást a Soltot elkerülő szakasz, illetve az M8-as autópálya jelentheti majd. A nyomvonal kijelölésre került, a kiemelt állami beruházás, a jelenlegi információk szerint, öt éven belül megvalósul – fűzte hozzá Németh István.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!