Az Operaház énekese tart órákat a kalocsai iskolákban

A művésznő az érseki város több intézményében is tart énekórákat és zenei előadásokat, különböző korosztályok számára. A legutóbbi, keddi órák egyikén a János vitéz volt a tananyag, alsó tagozatosok számára: a gyerekek, akikről azt feltételeznénk, hogy nehéz őket lekötni, itták a művésznő minden szavát. De hogy került a katedrára egy országos hírű szoprán? Megkérdeztük tőle.

– Olyan megtiszteltetés ért, ami más kollégáimat: balettművészeket, zenekari, énekkari és magánénekeset is. Az Operaház igazgatója talált ki egy programot arra, hogy vigyük el a fiatalokhoz a tapasztalatainkat, és valahogy szerettessük meg velük az operát, a színházat, a zenét – foglalta össze nagy vonalakban a projektet, aminek részeként ő és még sok művész járja az országot. – Nyilván, amikor az ember már kevesebbet van színpadon, akkor ezt jobban megteheti, és nem is gondoltam volna, hogy ennyi örömöm lesz benne, hiszen magamat adhatom, azt mutathatom meg, amit szeretek. Előadóművészként is kiteljesedhetek így, és láthatom azt, hogy mennyi nyitott ember van még a zenére, a színházra, a jóra, a szépre – fogalmazott, megjegyezve, hogy nemcsak általános, hanem szakiskolákba, sőt, egyetemekre, főiskolákra vagy éppen nyugdíjasklubokba is visznek hasonló előadásokat. Felkérésre „minden olyan közösséghez” ellátogatnak, amelyet komolyan érdekel „a művészet, az opera, az operett, a daljáték, a tánc, a balett”, mutatott rá.

A 63 éves Csonka Zsuzsanna hihetetlen gazdag opera-­énekesnői pályafutása 1981 óta, vagyis azóta tart, hogy megszerezte énekművész és művésztanári diplomáját. Előbb a Miskolci Nemzeti Színházban, majd a győri Kisfaludy Színházban játszott, mígnem a Magyar Állami Operaház társulatának tagja lett (és maradt, napjainkig), 1984-ben. A világ legismertebb operáiban vállalt szerepeket, amelyekkel végigjárta nemcsak az ország minden színházát, de a bolygó összes kontinensét is. Volt férjétől, a szintén operaénekes Leblanc Győzőtől 2002-ben vált el, addig két fiuk született: Győző és Gergely – utóbbi sikeres balettművész lett.

– Nagyon fontos, hogy bemutassam az Operaházat; ez itt az előző alkalommal történt meg. Egy pár perces filmmel szemléltettem, kik kellenek ahhoz, hogy megszülethessen egy előadás: a jelmeztártól a fodrászokig, az énekkari művészektől a zenészeken keresztül a jegyszedőkig. A gyerekeknek tudniuk kell, hogy mi minden történik, mire felgördül a függöny, megszólal a zene és ott van például egy 18. századi díszlet – sorolta az előadásokhoz szükséges tevékenységeket, persze a teljesség igénye nélkül. – Rendkívül érdeklődő csoporttal találkoztam ebben a kis osztályban: olyan gyerekekkel, akik maguktól tették fel a különböző kérdéseket. De azért van egy kis tematikája is ezeknek az előadásoknak: rámutatok, mi az az opera, vagy mi a különbség az opera és a daljáték, esetleg a musical között – magyarázta.

Az énekesnő ezeken az órákon sajátos megközelítésben ismerteti a műfajt, amiben maga is alkot. Rávilágít például arra, hogy az Operaházban valószínűleg több művészeti ág találkozik egy helyen, mint bárhol máshol: az intézmény székháza már önmagában egy építészeti csoda, belépve pedig csodálatos festészeti remekekkel, faragványokkal, gondosan megmunkált, történelmi korokat idéző ajtókkal, majolikákkal, függönyrendszerrel lehet találkozni. Wagner nyomán ő is azt vallja, hogy „az opera összművészeti” műfaj, ezért kiválóan alkalmas téma ahhoz, hogy az új generációkat „a színház szeretetére és sokszínűségére” neveljék vele.

Csonka Zsuzsanna nemcsak a Kertvárosi iskolában tette tiszteletét: tartott órát a Nebuló EGYMI-ben, illetve a Kalocsai Gyermekotthonban is. Utóbbi intézményben olyan növendékekkel találkozott, akik már láthatták a János vitézt, mivel jó magaviseletükkel kiérdemelték. A város különböző profilú pedagógiai intézményeiben persze más és más megközelítésben tart ének-zenetörténeti előadásokat, amelyeket lényegében „rendszeresítettek”, árulta el, arra utalva, hogy egy időre állandó vendégtanár volt ezekben az iskolákban.