A fogorvosi hivatásnak és a zenének él a halasi lány

– Mindig is fogorvosnak készült?

– A családi anekdoták szerint már négyéves koromban mondogattam, hogy fogorvos leszek, ami valószínű annak is köszönhető, hogy édesapám fogorvos, apai nagypapám pedig szájsebész volt. Természetes közeg volt ez számomra, jól éreztem magam benne, és valóban érdekelt ez a szakma. Lényegében minden döntésem ebbe az irányba vitt, a tanulmányaim során következetesen készültem erre a pályára.

– Nem meglepő, amikor egy gyermek szülei, nagyszülei nyomdokaiba lépve választ hivatást­ magának. Ritkán ­látni azonban fogorvost zongorán játszani. A zene iránti fogékonysága mikor mutatkozott meg először?

– Édesanyám a várandósságától kezdve hároméves koromig sokat hallgatta Bach zenéjét, lényegében ezek voltak az első dallamok, amikkel megismerkedtem. Megalapozta a komolyzene, illetve a zongorajáték iránti szeretetemet. Így hatéves koromban zongora szakon kezdtem el tanulni a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában, tizenkét évig jártam oda. Nem volt kérdés számomra, hogy egyetemei tanulmányaim alatt sem szeretném abbahagyni a zongorázást, amihez nagyon szoros kapocs fűz.

– Ehhez az elképzeléshez tartotta is magát, sőt. A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodájának szervezésében minden évben megrendezésre kerülő zenei versenyen kétszer harmadik, egy alkalommal pedig első helyezést ért el, miközben a fogorvosi karon is kitűnő eredményekkel szerepelt különböző versenyeken és summa cum laude minősítéssel diplomázott le. Hogy bírta ezt energiával?

– Számomra ez a kettő mindig is kiegészítette egymást. Úgy alakítottam ki az életemet, a mindennapjaimat, hogy ez a két terület jól megférjen benne egymás mellett. A nehéz vizsgaidőszakokban az adott új lendületet, amikor akár csak tíz percig is, de zongorázhattam. A tudományos, elméleti vonal keménységét a zongorajáték lágysága tökéletesen ellensúlyozza. Talán ezért is az egyetemen kezdtem el gondolkodni azon, hogy a zongoratudásomat egy magasabb szintre emeljem. Lehetőségem volt áthallgatás keretében a Bartók Béla Művészeti Karon három évig tanulni. Prof. dr. Kerek Ferencnél tanulhattam, ami komoly lehetőséget adott a fejlődésre.

– A fejlődést szolgálja az is, hogy tavaly szeptembertől a halasi művészeti iskola magánének szakán tanul, vagy ez egy újabb meghódítandó terület az ön számára?

– Nem tervezem, hogy hosszú távon foglalkozok majd a klasszikus énekléssel, de nagyon hasznosnak tartom a zongoratudásom fejlesztéséhez, rettentő sokat segít benne. Többen javasolták már, hogy kezdjek el énekelni vagy táncolni, ami sokat segít a komolyzenei darabok feldolgozásában. Teljesen más energiákat szabadít fel az éneklés, ezáltal pluszt ad a zongorajátékhoz. Kiállni mások elé énekelni az másfajta stabilitást, magabiztosságot ad az embernek, mint a zongora mellett ­ülni.

– 2014-ben adott búcsúkoncertet, amikor befejezte a zongoraszakot. Azóta kétszer játszott még halasi színpadon vendégszereplőként. Idén januárban pedig Kovács Zsuzsanna operaének-művész, zeneművésztanárral közös koncertet adtak a baptista imaházban, ahol ön zongorázott, Zsuzsanna pedig énekelt. Milyen érzés színpadon, közönség előtt játszani?

– A szereplés mondhatni sosem volt idegen számomra. Hat-hét éves koromban azt játszottam a barátaimmal, hogy előadásokat szerveztünk a házunk teraszára, ahova meghívtuk a családtagjainkat és a szomszédokat is. Énekeltünk, zongoráztunk, doboltunk, táncoltunk. Már akkor azt éreztem, hogy jó adni valamit másoknak. Azóta még inkább így van ez. Felemelő érzés, amikor a közönségnek adhatok, közvetíthetek valamit a régi nagy mesterek művein keresztül. Egy zongorajátékkal gondolatokat lehet ébreszteni, kizökkenti az embereket a szürke hétköznapjaikból.

– A beszélgetésünkből úgy tűnik számomra, hogy ­fogorvosi szakmája mellett zongoristaként is el tudja képzelni magát a jövőben. Keveseknek adatik meg és még kevesebben élnek a lehetőséggel – különösen ilyen fiatalon –, hogy két ilyen különböző területen is érvényesülni tudjanak.

– Valóban szeretném professzionális szintre fejleszteni a zongoratudásomat, vannak nagy álmaim, de nem szeretném őket elkiabálni. Bízom benne, ahogy a tanulmányaim ideje alatt, úgy a munka világában is jól megfér majd egymás mellett a kettő.