2020.01.26. 16:50
Pályázati forrásból építkeznek Szalkszentmártonon
Az idei esztendőben megújul a község temetője, elkészül a Béke utca rekonstrukciója, valamint megújul egy önkormányzati tulajdonú szolgálati lakás is.
Káposztás Tibor polgármester és Gulyásné Horváth Tünde alpolgármester
Forrás: Petőfi Népe
Fotó: Gulyás Sándor
Jelentős fejlesztések valósulnak meg az idén Szalkszentmártonban. Sikeresnek bizonyultak ugyanis a község magyar falu programos pályázatai.
– A pályázati sikereknek köszönhetően az idei esztendőben megújul községünk temetője. A projekt keretében két, huszonnégy fülkés urnafal és egy szórókút, valamint az urnafal köré járda és egy parkoló épül. A tervezés során a környezetvédelmi és helytakarékossági szempontok érvényesültek. A fejlesztés révén az idősek és a mozgáskorlátozottak számára is könnyebb lesz a temető megközelítése. A végső búcsú helyszíne rendezett és kulturált lesz. A beruházás közel ötmillió forintba kerül – tájékoztatta hírportálunkat Káposztás Tibor polgármester.
Ugyancsak az idei évben készülhet el Szalkszentmárton egyik leghosszabb bevezető útjának, a Béke utcának a rekonstrukciója. A mintegy ezernyolcszáz négyzetméteres felület leaszfaltozására, az útpadka nyesésére és az útcsatlakozások kialakítására 12 millió forintot költ az önkormányzat.
– A harmadik nyertes pályázatunknak köszönhetően megújult egy önkormányzati tulajdonú szolgálati lakás is. A tervezés során megfogalmazott energiahatékonysági és környezettudatossági szempontok az épület külső szigetelése és fűtés-korszerűsítése révén valósulnak meg. A négymillió forintba kerülő beruházásnak köszönhetően javulnak a közfeladatot ellátók, hiányszakmát betöltő pedagógusok lakhatási körülményei. A fejlesztések a tervek szerint még az idei esztendőben befejeződnek – tette hozzá a település vezetője.