2020.01.15. 13:12
Hamarosan elkészül az új, fedett piactér
Az utolsó munkafázis zajlik az épülő mélykúti piactéren, a tetőszerkezet még hiányzó elemeit szerelik fel, a térkövezés is a vége felé jár. Várhatóan február végére készül el teljesen a piactér, és közben folyik a környezet tereprendezése, ahol a parkosítás során új fákat is ültetnek majd.
Rövidesen végeznek a környezet rendezésével is
Forrás: Petőfi Népe
Fotó: Pozsgai Ákos
A Zöld város program keretében a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán nyert 140 millió forintot egy modern, fedett piactér építésére az önkormányzat. A Béke étterem mögötti területen tavaly júliusban volt az alapkőletétel, az alapkőben elhelyezett kapszulába az új piac tervdokumentációi mellé elhelyezték a Petőfi Népe aznapi lapszámának egy példányát is. Az építkezési munkálatok nyár végén kezdődtek el.
A régi piactér mellett épülő új piac egy 72 méter hosszú, 12 méter széles, faszerkezetes tetőt kapott, alatta mintegy 1500 négyzetméteren térkőborítással. Két parkoló is épült hozzá egy átkötőúttal, a piactér közepén pedig egy szociális épület kapott helyet, ahol irodát, mosdókat, szeméttárolót és a feldolgozott élelmiszerek: tej- és hústermékek számára az előírásoknak megfelelő, külön zárt árusítóhelyeket alakítottak ki.
Az épülő új piacteret közösségi térként is szeretnék használni, a közvetlen közelében a későbbiekben egy tanösvényt is kialakítanak, ahol a Kiskunsági Nemzeti Parkkal együttműködve információs táblákat helyeznek el, amelyek a helyi növény- és állatvilágot mutatják be. A régi piactér területét visszafüvesítik, valamint egy mesterséges tavat is kialakítanak ugyanitt, körülötte sétánnyal. Mellette egy játszótér és sportpark is épül majd.