INNOVÁCIÓ

2020.01.10. 13:51

Buszpályaudvart építenek Szabadszálláson

Információs ponttal és sofőrpihenővel ellátott négyöblös buszpályaudvar épül a központban.

Gulyás Sándor

A napokban kezdték el az alapozási munkálatokat

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Gulyás Sándor

A munkálatokat a minap kezdték meg a szakemberek. A település önkormányzata 2017-ben igényelt vissza nem térítendő támogatást a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól a helyi közösségi közlekedés megújítására. A pályázat pozitív elbírálásban részesült, így Szabadszállás több mint százharmincmillió forintot kapott az államtól. Az információs ponttal és sofőrpihenővel ellátott négyöblös buszpályaudvar a városközpontban, a Honvéd utca–Hajcsár utca torkolatánál épül fel.

– Szabadszállásról nap mint nap több száz felnőtt és diák utazik a környező településekre dolgozni és tanulni. Buszállomás hiányában az utazási körülmények sok kívánnivalót hagynak maguk után. A fedett megállók kicsik, ebből adódóan három-négy utasnál több nem fér el alattuk. A hajnali iskolásjáratokra csaknem ötven gyermek is várakozik, kitéve az időjárás viszontagságainak. A távolsági járatok közötti tájékozódást nagyban nehezíti, hogy a városban több helyre érkeznek és több helyről indulnak a távolsági buszjáratok. Reményeik szerint az új buszállomás megléte jelentős változást hoz majd az utazási körülményekben – mondta el hírportálunknak Darabos József polgármester.

A napokban kezdték el az alapozási munkálatokat
Fotó: Gulyás Sándor / Petőfi Népe

A közbeszerzési eljárás az elmúlt évben lezárult, a munkálatok megkezdődtek. A kivitelezéssel várhatóan az idei év közepére elkészülnek a szakemberek.

– A következő évek egyik fontos feladata a Tóth Erzsébet Óvodához tartozó bölcsőde bővítése. A kivitelezésre több mint 200 millió forintot nyert a település a Pénzügyminisztérium közös pályázatán. Az intézmény jelenleg tizennégy gyermeket tud fogadni, a tervezett bővítés után a férőhelyek száma eléri a negyven főt. A két csoportszobás új szárny megépítése után három csoportban tudnak majd foglalkozni a gyermekekkel a szakemberek. A megújult épületet leghamarabb az év második felében vehetik birtokba a gyermekek – emelte ki a városvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában