Stanisław Dziwisz

2019.12.15. 09:22

Vasárnap Halasra várják a szent pápa egykori titkárát

Stanisław Dziwisz lengyel bíboros a kiadott program szerint vasárnap délután fél egykor érkezik meg a városba. A delegációk érkezése miatt december 15-én, vasárnap Kiskunhalason a Szent Imre utcán a Római Katolikus Főplébánia, valamint a Szent Péter és Pál apostolok temploma előtt 11 és 18 óra között tilos lesz parkolni. A Szent Imre utcát 13.30 és 14 óra között teljesen lezárja a rendőrség, a forgalom elöl a delegációk érkezésének idejére – közölte a plébánia hivatal.

Pozsgai Ákos

A Kiskunhalas-Alsóvárosi Főplébánia, alapításának 250. jubileumi évének egyik legnagyobb ünnepére készül vasárnap, Kiskunhalasra érkezik Stanislaw Dziwisz bíboros, Szent II. János Pál pápa egykori személyi titkára.

A lengyel bíboros konvoja a tervezet szerint fél egykor gördül majd be a Csipkeház udvarára, ahol a főbejáratnál Fülöp Róbert polgármester fogadja. A bíborossal együtt érkezik majd Dr. Jerzy Snopek, Lengyelország magyarországi nagykövete és felesége, valamint Fürjes Zoltán helyettes államtitkár is.

Fülöp Róbert polgármester köszöntő gondolatai után a Bács-Kiskun Megyei Bárka Integrált Szociális Intézmény Nefelejcs Utcai Otthonának lakói köszöntik majd ajándékkal Dziwisz bíborost, aki egy a fogyatékkal élők által kézműves foglalkozáson készített Szűz Mária képet kap majd ajándékba.

A bíborosnak és a delegáció tagjainak Szécsiné Rédei Éva igazgató tart majd egy rövid tárlatvezetést a Csipkemúzeumban, ahol többek között bemutatják annak a csipketerítőnek a másod példányát is, amelyet Szent II. János Pál pápa 1996-os győri látogatása során kapott ajándékba. A Csipkeházi eseményre csak a meghívott vendégek és a sajtó munkatársai mehetnek majd be.

Stanisław Dziwisz lengyel bíboros és kísérete ezt követően fél kettő körül az alsóvárosi Római Katolikus Szent Péter és Pál apostolok templomához megy tovább, ahol Hozdik Zsolt plébános a templom lépcsőjénél üdvözli majd és kíséri a templomba. A bíboros köszönti majd a megjelent híveket és szentmisét tart, lengyel nyelven mondja majd el az első gondolatokat, utána magyarul olvassák fel az előre lefordított prédikáció szövegét, a végét pár gondolatban szintén lengyel nyelven zárja majd.

A szertartás része lesz majd, hogy Stanisław Dziwisz bíboros elhelyezi végső őrzési helyére Szent II. János Pál pápa vérereklyéjét. A szentmise végén majd a templom minden ajtajánál emléklapot kapnak a hívek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában