galériával

2019.12.16. 20:00

Javában készülnek Debrecenben a Kecskemétre érkező buszok

Heti 2-3 Mercedes-Benz Reform 500 LE busz készül az Inter Traction Electrics Kft. debreceni üzemében. A gyártást hétfőn a kecskeméti alpolgármesterek és önkormányzati képviselők is megtekinthették.

Hraskó István

Fotó: Hraskó István

Mint ismert, a kecskeméti közgyűlés novemberi döntése értelmében az ITK Holding Zrt. egyik tagvállalata, az Inter Tan-Ker Zrt. végzi 2020. január 1-jétől 2029. december 31-ig a buszos személyszállítást Kecskeméten. A szerződés szerint jövő év május 1-jéig 45 új buszt állítanak üzembe a megyeszékhelyen.

Hétfőn körülbelül tizenöt fős kecskeméti küldöttség érkezett az ITK debreceni telephelyére, Falu György Tamás, Gaál József és dr. Homoki Tamás alpolgármesterek mellett a képviselő-testület jó pár tagja. A holding már tíz éve vesz részt a cívis város tömegközlekedésében, mint azt a vendégeket fogadó Papp László debreceni polgármester kiemelte: stabil, megbízható partnerként, a szerződés minden betűjét betartva.

A kecskeméti delegációt Kossa György, az ITK Holding elnök-vezérigazgatója vezette körbe az üzem területén, amely egyrészt a helyi buszok telephelyeként szolgál, itt van a debreceni tömegközlekedés irányító-vezérlő központja is, és itt működik az Inter Traction Electrics Kft. buszgyártó üzeme, ahol már készülnek a Kecskemétre szánt buszok is. A látogatók megnézhették a vázas üzemet, ahol a Spanyolországból érkezett Mercedes-Benz alvázra ráhegesztik a busz felépítményének szerkezetét, majd a padlós részleget is, ahol a karosszéria egyes darabjait rögzítik fel. De betekintést nyerhettek egy busz gyártásának utolsó simításaiba és megnézhették a diszpécserek szobáját is, ahol a szakemberek monitorokon keresztül valós időben láthatják az összes busz mozgását, a késéseket, műszaki hibákat.

– Meg szerettünk volna mutatni minden olyan rendszert, ami Debrecenben segíti a buszközlekedést, és melyeket Kecskemétre is telepíteni fogunk. A buszok 600 paraméterét figyeljük informatikai úton, ez nagyban segíti a karbantartást, javítást, hogy időben beavatkozzunk, mielőtt nagyobb meghibásodás történne – mondta el Kossa György. Hozzátette: arra törekszenek, hogy a kisebb javítanivalókat 1-2 órán belül vagy akár a fordulás előtt, a végállomáson elvégezzék, az esetleges balesetek miatt töréseket pedig 24-48 óra alatt.

Kossa György megköszönte a bizalmat, amit a közgyűlés és általuk a lakosság megszavazott nekik, és hangsúlyozta, minden erővel azon lesznek, hogy beigazolódjon, jó választás volt az ITK-ra bízni a kecskeméti buszközlekedést. Egyben türelmet kért a jövendőbeli utasoktól, és azt is, hogy vigyázzanak majd az új buszokra.

Kérdésünkre elmondta: május elsejére 20 Mercedes-Benz Reform 500 LE (low entry) és 25 Mercedes-Benz Conecto áll forgalomba (előbbi alacsony belépésű, a hátsó ajtónál meredekebb lépcsővel, utóbbi alacsonypadlós). Az új buszokat folyamatosan állítják majd forgalomba, nem egyszerre. A gyártási kapacitás függ a busz típusától, de átlagosan heti 1-3 busz készül el, és ezt akár napi 1 darabra is fel tudják emelni.

Motorjuk Euro 6-os környezetvédelmi besorolású, a maximálisan szállítható utasszám 91 fő (ülések száma 35). Középen van mozgássérült­ rámpa, a kerekesszékes hely oldaltámasszal, kétpontos biztonsági övvel rendelkezik. Az utasok komfortját a légkondicionáló mellett többek között wifi, fedélzeti USB-töltők, LCD-kijelző szolgálja.

– Jó érzéssel tölt el, hogy 21. századi megoldásokat látok egy tisztán magyar tulajdonú cégnél és hogy ilyen magas színvonalon végzik a feladatukat. Szinte látom magam előtt azt a nagy változást, amit ez a vállalat Kecskemét tömegközlekedésében hozni tud innovációban, tisztaságban, minőségben – fogalmazott Falu György alpolgármester az üzemlátogatás után. Véleménye szerint az ITK más kategóriát hoz a munkához, a dolgozókhoz való hozzáállásban, a járművek precíz figyelemmel kísérésében, a követelményekben és juttatásokban egyaránt. „Egész megjelenésében érezteti a cég a jólszervezettséget, ez kecskeméti munkájukban is látszódni fog. Ha nem is lesz minden rögtön zökkenőmentes és hibátlan, a törekvést, szándékot, jobbító akaratot azonnal észre fogják venni a város lakói” – jelentette ki az alpolgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában