Kecskemét

2019.12.19. 12:28

A kodályosok újabb hazai és nemzetközi sikereket értek el

A Kodály Iskola tanulói a közelmúltban újabb kiváló versenyeredményekkel öregbítették az intézmény jó hírnevét. Hangszeres versenyeken és népzenei vonalon.

Sebestyén Hajnalka

A versenyen kiválóan szereplő tehetségek egy csoportja

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Bús Csaba

A Budapesten megrendezett IX. Ferenczy György Nemzetközi Zongoraversenyen Gerhát Domonkos (8. osztály) II. díjat és különdíjat kapott. Felkészítette: Bujdosóné Csáki Edit, az M. Bodon Pál Zeneiskola tanára.

Szabadkán rendezték meg a „Pianissimo 2019” Zongora Fesztivált, melyen Yang Yuxuan Rain III. korcsoportban első helyezést ért el. Tanára: Seres József. Csőke Noémi pedig a VIII. korcsoportban szintén első helyezést ért el. Tanára: Radványi Mária. Mindkét tanuló szerepelt a rendezvényt záró ünnepi hangversenyen.

A Szombathelyen megrendezett XVI. Országos Koncz János Hegedűversenyen B. Tóth Borbála Kata az I. korcsoportban második helyezést ért el. Felkészítette: Csákóné Törteli Anita, aki a zsűri tanári különdíját hozhatta el.

A népzene terén is szép eredmények születtek. A Dr. Kálmán Lajos népzenei találkozó és versenyen Simon Katica és Rádi Eszter Anna ezüst minősítést kapott, a lányokat felkészítette Vadas László és Székely Tibor. A Sergő Citerazenekar arany minősítést ért el. Tagjai: Balla Luca, Bencze Lili, Králik Ádám, Huszka Dániel, Mészáros Botond, Pencz Janka, Polyák Paula, Szabó Flóra, Lesták Gréta Laura, Jánosik Ágnes Borka, Simon Katica. A diákokat felkészítette: Vadas László. A FolKvartett Zenekar pedig arany minősítést és a Muzsikál az Erdő Alapítvány különdíját érdemelte ki. Tagjai: Vadas Csenge, Kerekes Viola Sára, Tassy Luca, Beregszászi Zoltán. Felkészítő: Vadas László.

A versenyen kiválóan szereplő tehetségek egy csoportja
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

A KÓTA Aranypáva Népzenei Minősítő versenyen Simon Katica és Rádi Eszter Anna dicséretes minősítést kapott, felkészítette őket Vadas László és Székely Tibor. Pencz Janka egyéni arany minősítést vehetett át, felkészítette Héjja Bella Emerencia. Móczó Panna egyéni arany minősítést szerzett, felkészítette Héjja Bella Emerencia. A Pencz Janka és Móczó Panna énekkettős pedig ezüst minősítést érdemelt ki. Felkészítette őket Héjja Bella Emerencia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában