Kalocsa

2019.12.16. 12:48

A Hunyadi befogadta új polgárait

A Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma szervezeti egységébe tartozik – mint a neve is jelzi – egy kollégium is, mely korábban Hunyadi János nevét viselte, újságuk is jelenik meg Hunyadi Vezér Cikkei névvel, és bár hivatalosan már nem így hívják, a városban is még gyakorta ezzel a névvel illetik. Itt is szokás az új beköltözők, azaz a gólyák ünnepélyes és mókás avatása – a Mikulás látogatása napján –, mely ceremónia után válnak az intézmény teljes jogú „polgáraivá”.

Zsigmond Enikő

Sportos feladatok is voltak

Forrás: Petőfi Népe

Az egykor több száz diáknak is helyet adó falak között jelenleg már csak alig több mint hetvenen laknak, közülük tizenkilenc gólya teljesítette a próbatételeket Gulyás Béla kollégiumvezető, a nevelőtanárok, s persze a Mikulás és krampuszai, valamint felsőbb éves kollégiumi társaik biztatása vagy éppen zrikálása, tapsolása, nevetése közepette.

Némi szellemi, de főként válogatott sportfeladatokban kellett helytállniuk, volt talicskázás és pókjárás, zsákban és ugrókötelezve futás, aerobiklabdán ugrálás, táncoltak homlokuk közé szorított pingponglabdával, és akkor még várt rájuk az egy lábon állós gólyaeskü, mely javarészt arról szólt, hogyan kell nekik az öregdiákok életét szebbé és könnyebbé tenni.

Sportos feladatok is voltak
Fotó: Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában