Kecskemét

2019.11.02. 07:00

Tizenöt éves a kamarazenekar

A Lakó Sándor Kamarazenekar 15 évvel ezelőtt alakult meg, nevében is emléket állítva az egykori zenepedagógus karmester szellemi hagyatékának. A tagokat a kezdetektől a zene szeretete, a színvonalas együtt muzsikálás öröme motiválja.

Sebestyén Hajnalka

Zenekari tagok: Róbert Gábor, Babarczi Szilveszter, Csontos Katalin, dr. Lázár János, Kincses Sándorné, Kovács Béla, Pálinkásné Kócsó Mária, Palotás József, Papp Ágnes, dr. Spáda Mariann, Simon András, Tüzes Márta, Vass-Eysen Ákos és Vörösmarty Krisztina

Forrás: Petőfi Népe

A történetünk szorosan kapcsolódik az M. Bodon Pál Zeneiskolához. A tagok közül valamennyien egykoron a zeneiskolában tanultunk. Az iskola 110 éves jubileumán mi, öregdiákok összeálltunk, és együtt játszottunk. Akkor jött az ötlet, folytatnunk kellene a közös zenélést – elevenítette fel a kezdeteket Babarczi Szilveszter, a zenekar második hegedűse, aki jelenleg a Lakó Sándor Kamarazenekar Kulturális és Hagyományőrző Egyesület elnöke.

– Mi voltunk azok az öregdiákok, akik nem zenei pályán folytattuk tanulmányainkat, civil szakmát választottunk, de a zene továbbra is a szívünk csücske maradt. A zenekarunk 2004-ben vette fel egykori tanárunk, Lakó Sándor nevét, miután meghalt, és akit valamennyien nagyon szerettünk és tiszteltünk. Ezzel szerettünk volna tisztelegni munkássága előtt – tette hozzá Babarczi Szilveszter.

A Lakó Sándor Kamarazenekar tagjainak célja, hogy évente 20-30 koncertet, zenei szolgálatot adjon elsősorban kecskeméti egyházak alkalmain, városi rendezvényeken, megemlékezéseken, helyi és külföldi ünnepeken, fesztiválokon. Repertoárjukon főként barokk és klasszikus művek szerepelnek, de a múlt századi és a kortárs zeneirodalomból is szívesen merítenek. Az együttes szakmai irányítását Róbert Gábor, a Kecskeméti Egyetem nyugállományú tanszékvezető tanára látja el, mely művészeti tevékenységért nagyon hálás a zenekar.

A zenekar kezdetektől jó kapcsolatot ápol az egyházakkal, különösképpen a reformátussal. A próbatermet is a református közösség biztosítja számukra, térítésmentesen. Hálájuk és köszönetük jeléül minden évben több ingyenes koncertet is adnak a hívek számára.

A 15 év alatt a zenekarnak több emlékezetes és kiemelkedő fellépése is volt, többek között Németországban, Hollandiában, a római Santo Stefano Rotondo Bazilikában megrendezett Mindszenty-emlékmisén. Idén pedig három eseményt is kiemelhetünk. Májusban a Benedictus Kórussal közös koncertet adtak a nagytemplomban. Júliusban a Hágai Magyar Kórussal adtak közös koncertet a piarista templomban. A koncert mellett a közönség találkozhatott Kovács Katalinnal, a hágai kórus művészeti vezetőjével is, aki betekintést engedett a Kodály-módszer hollandiai sikereibe. Szeptemberben az Ars Sacra Fesztivál keretében a jánoshalmi Mithras Kórussal adott koncerten szereztek örömöt a szakrális zenét kedvelő közönségnek.

– Kamarazenekarunk hármas társadalmi igényt elégít ki Kecskeméten. Egyrészt alkotóműhelye mindazoknak, akik élethivatásuknak alapvetően nem a hangszeres zenét választották. Másodsorban Kodály Zoltán szülőváro­sában Kecskemét zenei múltját, hagyományait erősítjük, népszerűsítjük az ország határain innen és túl. Harmadsorban kapcsolatokat építünk és ápolunk hazai és határon túli magyar zenei közösségekkel – mondta végül Babarczi Szilveszter.

2018. Hága, Róbert Gábor, Babarczi Szilveszter, Csontos Katalin, Horváthné Fodor Éva, Galuska Anikó, Kincses Sándorné, Pálinkásné Kocsó Mária,dr. Spáda Mariann, Szabó Márta, Papp Ágnes Dr Lázár János, Simon András, Vörösmarti Krisztina
Fotó: Petőfi Népe

A más zenekarokkal való jó kapcsolat kialakítására jó példa a jánoshalmi Mithras Kórus. – A közös kapocs közöttük a néhai Liszt-díjas Kardos Pál tanár úr. Mind a mi kórusunkban, mind a Lakó Sándor zenekarban volt tanítványai vagyunk, akik időnként „megtaláljuk” egymást – jegyezte meg Karsai Péter, a Mithras Kórus karnagya. – Első közös koncertünk idén májusban volt Jánoshalmán, majd szep­temberben Kecskemé­ten. Elhatároztuk, hogy a közös munkát jövőre is folytatjuk. Tavasszal nálunk, ősszel pedig ismét a hírös városban adunk közös koncertet – árulta el a terveket Karsai Péter.

A zenekar két rangos díjat vehetett át az évek alatt: 2008-ban az Országos Kamarazenekari Fesztiválon MANEKASZISZ díjat kaptak, míg 2010-ben Kőszeg város díját ítélték meg számukra. 2015-ben a zenekar bekerült Kecskemét Város Értéktárába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában