Kecskemét

2019.11.14. 11:09

Kalocsai középiskolások nyerték a PénzSztár versenyt

A kalocsai székhelyű Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának diákjai, a Best(d)iák csapata nyerte meg az immár hetedik alkalommal meghirdetett PénzSztár Hazai és Külhoni Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozói Versenyének Bács-Kiskun megyei selejtezőjét. Mellette három Békés megyei és egy Csongrád megyei csapat játszik majd a november 21-én megrendezendő Dél-Alföld regionális középdöntőben.

baon.hu

Az ország valamennyi megyéjére, sőt Erdély, a Felvidék és a Vajdaság magyarlakta területeire is kiterjedő középiskolás pénzügyi, gazdasági és vállalkozási verseny 7. évada október 10-én indult. Idén is több mint 1000 négyfős csapat nevezett, azaz több mint 4000 hazai és külhoni magyar középiskolás diák jelezte részvételi szándékát a játékos megmérettetésen. Közülük – a két internetes előselejtező összesített eredménye alapján – Budapesten, megyénként és határon túli területenként a legjobb 5-5 csapat, összesen 115 team vehetett részt a megyei selejtezőben.

A Budapest Bank főtámogatásával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt szakmai partnerségével megrendezett PénzSztár verseny nemcsak a versenyzők jelentős számát tekintve a legnagyobb pénzügyi, gazdasági, vállalkozási témájú középiskolás verseny Magyarországon, hanem a megvalósításban közreműködő szervezetek, szakemberek népes tábora miatt is, akik évről évre példaértékű összefogással teszik lehetővé a 6 fordulós verseny sikeres lebonyolítását. A több mint 70 támogató és együttműködő szervezet között vannak pénzügyi intézmények, gazdasági szereplők, szakmai szervezetek, valamint hazai és határon túli egyetemek. A játék szakmai tartalmának összeállításában és a versenyzők zsűrizésében a pénzügyi-gazdasági élet prominens képviselői vesznek részt.

A kezdeményezés fő célja, hogy felhívja a középiskolás fiatalok figyelmét a pénzügyi, gazdasági és vállalkozói ismeretek fontosságára, játékos formában mérje tudásukat és tovább bővítse műveltségüket, egyúttal olyan kompetenciákat (pl. csapatmunka, kritikus szövegértés, érvelés, prezentációs készség) is fejlesszen, melyek a 21. században szintén nélkülözhetetlenek. Ennek megfelelően, a megyei selejtezőben is változatos feladatokat kellett megoldaniuk a résztvevőknek: minden csapat 2 perces prezentáció keretében hívta fel a figyelmet a pénzügyekben rejlő kockázatokra, a versenyzők rövid meghatározások alapján azonosítottak különféle pénzügyi, gazdasági jellegű foglalkozásokat, tevékenységeket, illetve egy szóban elhangzott tájékoztatás alapján válaszolták meg a feltett kérdéseket, de a fordulóban szerepeltek mozaikszavak, totó, egy mini keresztrejtvény és egy számítási feladat is.

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságán megrendezett selejtezőben az alábbi csapatok mérték össze a tudásukat:

Best(d)iák (Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Kalocsa); A Négy Totálész (Kecskeméti Szakképzési Centrum gróf Károlyi Sándor Szakgimnáziuma és Szakközepiskolája, Kecskemét); Türr Tallér (Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma, Baja); L-me (Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola, Tiszakécske)

A résztvevő csapatok közül a Best(d)iák jutott tovább a regionális középdöntőbe.

A november 21-én, 8 helyszínen párhuzamosan megrendezendő regionális középdöntőben összesen 40 csapat mérheti össze a tudását. Közülük a legjobb 7 hazai és 1 külhoni csapat kap meghívást a november 28-i budapesti elődöntőbe, majd végül a legsikeresebb 5 team mérkőzhet meg egymással december 10-én, a Magyar Nemzeti Múzeumban tartandó országos döntőben. A győztes csapat tagjai idén is elnyerik a verseny fődíjait, a Budapest Banktól fejenként 100-100 ezer forintot, részvételi lehetőséget a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központja által szervezett szakmai képzésen, valamint a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége által felajánlott egy-egy okostelefont, de az országos döntő többi résztvevőjére is értékes ajándékok és tudásalapú szakmai díjak várnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában