Kiskunfélegyháza

2019.11.26. 07:00

Életútjáról mesélt a vegyészmérnök

Félegy­há­zá­ról indultak címmel indított helytörténeti sorozatot a városi könyvtár azzal a céllal, hogy hazahívja és bemutassa a tudomány területén jelentős eredményt elért személyiségeket. A sorozat negyedik alkalmán dr. Tóth József vegyészmérnökkel, az olajipar elismert szaktekintélyével dr. Tarjányi József, a sorozat ötletgazdája beszélgetett.

Vajda Piroska

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Vajda Piroska

Régi barátok, osztálytársak, ismerősök várták dr. Tóth Józsefet a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban a napokban. A több mint másfél órás beszélgetésből sok mindent megtudhatott a közönség az egykori PG-s diákról, aki bár messze sodródott szülővárosától, mindig is büszkén vallja félegyházinak magát.

Többek között azt is megtudhatta róla a hallgatóság, hogy tagja volt az Antall-­kormány energiabiztonság ügyeit kezelő bizottságának és nagy szerepe volt abban, hogy 1993-ban megszületett az a törvény, amely szabályozza, hogy hazánknak legyen saját stratégiai földgáz-, gázolaj- és benzinkészlete, amely a szolgáltatás biztonságát garantálja. Tóth József ezt élete egyik legfontosabb eredményének tartja.

A könyvtári beszélgetés során arról is mesélt, hogy nagyon sokat köszönhet édesapjának, aki a város egyik megbecsült ügyvédje volt. Apja folyamatosan az idegen nyelvek tanulására ösztönözte. Azt sulykolta belé, hogy ahány nyelvet ismer, annyi ember lehet. Az apai ösztönzés nem volt hiábavaló, mert Tóth József korán kitűnt nyelvkészségével kortársai közül. Tanult latinul, németül, oroszul, angolul és olaszul is. Több mint harminc országban volt levelező diákpartnere, ami az egyik módja volt a nyelvgyakorlásnak, hiszen a forradalom után külföldi utazásokra még gondolni sem lehetett. Érettségi után sikerrel felvételizett a veszprémi Vegyipari Egyetemre, ahol vegyészmérnöki diplomát szerzett. Utána elvégezte a Közgazdaság Tudományi Egyetem mérnök-közgazdász szakát, majd ugyanott doktorált.

Dr. Tóth Józseffel dr. Tarjányi József beszélgetett a városi könyvtárban
Fotó: Vajda Piroska / Petőfi Népe

Friss diplomával és nyelvtudásával a Mineralimpex Olaj- és Bányatermék Külkereskedelmi Vállalatnál kezdte pályafutását, ahol az üzletkötő beosztástól kezdve, a szamárlétrán végighaladva, negyvenévesen ő lett a vállalat vezérigazgatója. Tóth József azt vallja, befektetés nélkül nincs eredmény, ezért képes volt naponta akár 14–16 órát is dolgozni. Nem véletlenül lett 1999-től a MOL Rt. ügyvezető igazgatója, később beszerzési és kereskedelmi igazgatója, majd az elnök-vezérigazgató főtanácsadója. Egyik alapítója és jelenleg is elnöke a Magyar Ásványolaj Szövetségnek, alelnöke a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetségnek, és tagja a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) Ipari Tanácsadó Bizottságának. Két cikluson keresztül a Kőolaj Világkongresszus elnökhelyettese volt. Számos alkalommal tartott előadást a Passaui Egyetemen és Grazban a Kőolaj-világkongresszus ülésein. Mindemellett a Veszprémi Pannon Egyetem címzetes egyetemi tanára, sőt húsz éve ellátja a Szingapúri Köztársaság magyarországi tiszteletbeli főkonzuli feladatait is. Az idegen nyelvek szeretetét gyermekeinek is átadta. Balázs fia Bécsben végzett gépészmérnök, Emese lánya pedig San Franciscóba ment férjhez, ott dolgozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában