Kecskemét

2019.11.07. 15:51

Bemutatkoznak a megye építészei

A Piarista Gimnázium aulájába költözött át a Bács-Kiskun Megyei Építészeti Tárlat című kiállítás, melyen 32 építész összesen 48 tablón mutatja be munkáit, terveit.

Hraskó István

– Kamaránk életében még nem volt olyan, hogy egy kormetszetet készítsünk a megyében dolgozó kollégák munkáiból. Pedig a mi szakmánk látványos, közérthető és a lakosság számára is élvezhető, amit az érdeklődésből is látunk – mondta el Katkics Tamás, a megyei építész kamara elnöke.

Hozzátette, minden építésznek lehetőséget adtak, hogy legfeljebb két tablón bemutassa munkáit, függetlenül attól, hogy megvalósult-e az épület, vagy csak terv. Így a tablókon fotók és látványtervek mellett épületbelsők, ipari, lakó és jelszerű épületek is szerepelnek. Azt sem kötötték ki, hogy milyen időintervallumban készült épületeket lehet bemutatni, bár jellemzően két-három éven belüli alkotásokról van szó.

A kiállítás november 12-ig tekinthető meg napközben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában