Kiskunhalas / Galériával

2019.11.16. 11:30

A fásítással környezetünket és egészségünket is megóvhatjuk

Közösen ültetett fát a Semmelweis téren Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár, Fülöp Róbert Kiskunhalas polgármestere, valamint Sulyok Ferenc a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója az Országfásítási Program részeként.

Mester-Horváth Nikolett

– Az erdősítés a klímavédelem, a friss levegő szempontjából kiemelt fontosságú. A hazai erdők évente 4-5 millió tonna szén-dioxidnak megfelelő üvegházhatású gázt kötnek meg, ami nagyjából az országos kibocsátás 7-8 százalékát ellensúlyozza. Bács-Kiskun megyében 16 településen, mintegy 40 hektárnyi erdőt telepítünk. Remélhetőleg az új erdők egy évtized múlva évente további nyolcezer tonna szén-dioxidot kötnek majd meg – hangsúlyozta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár.

Fülöp Róbert polgármester kiemelte, hogy a városban jelenleg szinte minden lakosra jut egy fa, hiszen körülbelül huszonötezer található a településen.

– Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezek közül sok a nagyon régi, mára veszélyessé vált fa. Ezeket igyekszünk kikezelni, amikor pedig fel kell számolnunk egyet, próbálunk mindig újat ültetni a helyükre, hogy a faállomány ne csökkenjen. Célunk, hogy minél több zöld terület legyen a városunkban, ezért még idén az Esze Tamás lakótelepen és a Karacs Teréz utcában egy nagyobb fásítási programunk valósul meg – mondta.

Sulyok Ferenc a KEFAG Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az erdősítés nem ördöngösség, csak szándék kell hozzá, mégis nagy dolgokat érhetünk el vele. A szakember a fatermesztés gazdasági jelentősége mellett részletezte annak jótékony hatásait a klímavédelem és az egészségmegőrzés szempontjából is. A fásítás pozitív hatással van a környező kultúrákra, a mezőgazdasági terméseredménynek egy stabilabb hátteret biztosít, a vízháztartásra gyakorolt pozitív hatásával, a levegő párásításával pedig hozzájárul az élhetőbb, egészségesebb környezet megteremtéséhez.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában