2019.10.04. 13:40
Új segítő központot adtak át Tabdin
A szociális alapellátás színvonalának az emelését segíti elő az a beruházás Tabdiban, amely negyvenmillió forintba került. Az egykori szövetkezeti irodát újították fel az elmúlt hónapokban, ehhez nyújtott több tízmillió forintos támogatást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program.
Rideg László nyújtotta át Fábián Sándornak a megye zászlaját
Forrás: Petőfi Népe
A hétvégi szüreti napon Rideg László megyei önkormányzati elnök adta át jelképesen a falu közönségének az intézményt. Fábián Sándor polgármester avatóbeszédében elmondta, hogy 2016-ban pályázták meg a projektet, tavaly közbeszerzést írtak ki, idén pedig elkészült.
– Az intézményben a szociális étkeztetést lehet fenntartani, továbbá kialakítottak egy ételmelegítőt is. Az épületben kapott helyet a családsegítő, a házi segítségnyújtó szolgálat, és a falugazdász is itt dolgozik, valamint a védőnő is ebben az épületben kapott helyet – hangsúlyozta a polgármester.
Az avatóünnepségen az erdélyi testvértelepülés, Vérvölgy elöljárói is részt vettek, valamint Debren vezetői, Bogdán Ferenc és Tóth Sándor is osztoztak a tabdi polgárok örömében.
A szüreti nap során a falu mögött megépített külterületi utat is átadtak. Ennek köszönhetően a nagy teherautók elkerülik majd a falu főutcáját, amikor az egyik nagyobb cég áruit szállítják.

Fotó: Petőfi Népe