Kiskunhalas

2019.10.28. 14:00

Konferencián idézték fel Rákóczi életét

Emlékkonferenciát tartottak II. Rákóczi Ferenc tiszteletére a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium dísztermében. A rendezvényen dr. Mészáros Kálmán, a budapesti Hadtörténeti Inté­zet történésze idézte fel a fejedelem munkásságát, valamint a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium diákjai adtak elő emlékműsort.

Pozsgai Ákos

A konferencián a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium diákjai adtak elő emlékműsort

Fotó: Pozsgai Ákos

Lukács László, a Szilády Áron Társaság elnöke köszöntötte az emlékkonferencia résztvevőit. Emlékeztetett arra, hogy az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Lomnici Zoltán kezdeményezésére a parlament tavaly abból az alkalomból nyilvánította 2019-et II. Rákóczi Ferenc-emlékévvé, hogy az idei év a fejedelem születésének 343. évfordulója, és 315 esztendeje választották erdélyi fejedelemmé. Az emlékév célja, hogy 2019–2020-ban minél több rendezvényen méltóképpen emlékezzünk meg II. Rákóczi Ferencről. A Rákóczi-emlékév rendezvénysorozat nyitóeseményét idén március 27-én, a fejedelem születésnapján, Budapesten, a Hősök terén lévő szobránál tartották, katonai tiszteletadás mellett.

– II. Rákóczi Ferenc annyira benne van a magyar nemzeti emlékezetben, a köztudatban, hogy nem várhatunk 2035-ig, amikor a 300. évfordulója lesz a halálának. Régen volt 2003, amikor a 300. évfordulója volt a szabadságharc kitörésének, kell hogy legyen közben is emlékéve Rákóczinak – hangsúlyozta dr. Mészáros Kálmán, a budapesti Hadtörténeti Intézet történésze, aki II. Rákóczi Ferencnek a nemzeti emlékezetben és a történelemtudományban betöltött szerepéről tartott előadást. A történész szerint, ha ma közvélemény-kutatást tartanának Magyarországon a történelmi nagyjainkról, akkor szinte egészen biztos, hogy az első három között kapna helyet II. Rákóczi Ferenc is.

A Kiskunhalason 1904. november 27-én felavatott, az ország első kuruc vitézt ábrázoló szobráról A búsuló kuruc szobor története címmel Palásti Károly, a Szilády gimnázium történelemtanára tartott előadást. A másfélszeres életnagyságú szobrot Damkó József sóskúti homokkőből faragta ki, Hikisch Rezső építész által tervezett talapzatra, amely hasonlóan monumentális, előtte egy kőlappal lefedett kripta áll. A szobrot a II. Rákóczi Ferenc fejedelem hadseregéből Deák Ferenc parancsnoksága alatt 1703. október 3-án a halasi csatában harcolt háromezer kuruc vitéz közül hősi halált halt 234 kuruc emlékezetére állíttatta a város.

A konferencián a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium diákjai adtak elő emlékműsort
Fotó: Pozsgai Ákos

Az előadás után Rodostói álom címmel idézett fel emlékképeket a fejedelem emigrációban töltött éveiről Mikes Kelemen Törökországi levelek című írásai alapján László Ákos és Tamaskó Máté, akik a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium tanulói. Kurucos dalokat énekelt Faragó Krisztina, Faragó Szilvia és Lakatos Linda, szintén a Rákóczi gimnázium diákjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában