galériával

2019.09.01. 21:16

Szüreti fesztivált tartottak Kiskőrösön

Egy burgenlandi kisváros rendezettségét mutatja Kiskőrös belvárosa évek óta, amely helyet adott az ősz nyitó szüreti fesztiválnak és a szlovák nemzetiségi napok programjainak.

Barta Zsolt

A szervezők az idén is több, mint 40 programmal várták az érdeklődőket. Becslések szerint a három nap során a 14 ezres városban legalább 10 ezer ember mozgott. ( Ez Kecskeméten 60-70 ezres tömeget jelentene.) Mintegy 40 programot kínált a szüreti fesztiváli három nap, mely egyben a helyi , a várost újra benépesítő szlovákság ünnepe is. Folklór programok, nagy koncertek, kiállítások, borutca, bábelőadás, régi szlovák kiskőrösi ételek kóstoltatása kutyaszépségverseny, veterán autók kiállítása, táncegyüttesek bemutatkozása szüreti felvonulás várta a családokat. Ez utóbbin a lovasok mellett 33 fogatról integettek a felvonulók a közönségnek. Vasárnap délelőtt 59 nevező mutatta be édes, sós süteményeit a sütiparádén. Rengeteg embert csábítanak ki minden évben az esti nagy rendezvények. Péntek este a TNT együttes adott nagy sikerű koncertet. Fellépett a Váradi Roma Cafe meghívták Gájer Bálintot és Kovács Kati énekest is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában