Rákász Gergely: Lendületes dallamokat hallhat a közönség orgonán

– Milyen céllal vágott bele a Lords of The Organ koncertsorozatba, melynek idén immár harmadik turnékörútjával járja az országot?

– Azt vettem észre az elmúlt évtizedekben, hogy az orgona, e csodálatos hangszer bekerült egy dohos, rossz közérzetű, feketébe öltözött gyászsarokba. Sokszor a dögunalom szimbóluma egy orgonakoncert, tisztelet a kivételnek. Miközben ez egy show-hangszer, hiszen a rómaiak a gladiátorviadalaikon használták. Császárok, királyok építtettek maguknak orgonákat. Okkal sajátította ki az egyház is, hiszen Istennek a legfenségesebb kellett. A korai Hollywoodban kísérte a filmeket. Ennyire menő volt. Arra jutottam, hogy mivel nekem orgonám van, és nem félek használni, csináljunk hozzá egy fiatalos és lendületes programot, mely évről évre visszatérhet. Két turnus után azt gondolom, kimondhatom, hogy sikerült eltalálni a megfelelő fűszerezést. A műsor tanító, emelő, de közben show-elemekkel gazdagított.

– Ez alkalommal is hallhat majd a közönség anekdotákat a klasszikus zene lordjairól?

– Természetesen. Ha azt hallja a közönség, hogy Georg Friedrich Händel 1685-ben született Halléban, szerintem lefordulnak a székről az unalomtól. Az azonban, hogy milyen ember volt, annál többeket érdekel. Például biztos mindenkinek van olyan ismerőse, akivel ha elmennek kávézni, azonnal kivágja az új, méregdrága autójának a kulcsát az asztalra, amin még nyúlláb is van. Na, ilyen ember volt II. György, Anglia királya, és vele kellett kezdenie valamit Händelnek. Az a fickó meg akarta mutatni egész Európának, hogy miközben mindenki belerokkant a Habsburg örökösödési háborúba, ő még mindig gazdag. Az ő nyúllába egy tűzijáték volt. Őt tekerte briliánsan az ujja köré Händel. Negyven munkahelyet teremtett azzal, hogy egy ilyen magamutogató embernek azt mondta: persze, gazdag vagy, csak kicsi a zenekarod. Mintha a férfiasságát kritizálta volna. Nyolcvan fős zenekarból rögvest lett százhúsz fős. Majd az öntelt uralkodó megíratta a Tűzijáték zenét kísérő muzsikának a kor rocksztárjával, Händellel. A tűzijátékot elmosta az eső, a műalkotás azonban 270 éve él, és mindenki imádja. Szerintem mindenki belefutott már hasonló, bosszantó szituációba, és talán valamelyest megnyugtató, hogy több mint kétszáz évvel ezelőtt is voltak beképzelt, fennhéjázó alakok, de az élet hosszútávon igazságosnak bizonyult. Ettől él a Lords of the Organ.

– Händel mellett kiket hallhat még a közönség?

– Őszintén szólva magam felé hajlott a kezem. Bachot nagyon szeretek játszani. C-dúr prelúdiuma egy őrült virtuóz pedál szólóval indul. Körülbelül egy percig csak lábbal játszom. Vivaldi A-moll concertoja Bach átiratában szintén egy show-darab. Továbbá Rákóczi emlékév lévén a Rákóczi indulót is el fogom játszani. Ott majd egy kicsit elmélázunk, hogy miféle önsorsrontás, hogy „vak pali, vak pali mindent lát”-tal énekeljük. Miközben Rákóczi Ferencre úgy is lehetne emlékezni, hogy a békekötés után ő is megkapta az ajánlatot, hogy megtarthatja a birtokait, mindenét, csak hajtson térdet a Habsburgok előtt. Nem volt hajlandó, inkább elbujdosott egy eszme, a szabadság reményében. Úgy gondolom, méltán lehetünk büszkék rá, ehelyett vakpalizunk. Végül pedig Holst Jupiterét játszom majd el, mely olyannyira majdnem filmzene, hogy például a Csillagok háborújához, a Harry Potterhez, a Gladiátorhoz és a Karib-tenger kalózaihoz is mazsoláztak belőle témákat, hangulatokat. Több mint százéves dallam, melynek részleteit ma hallgatjuk a moziban.

– Tavaly létrehozta a Rákász Gergely Alapítványt. Milyen céllal?

– Olyan helyeken fordultunk meg az erdélyi koncertsorozatok alatt, ahol a madár sem jár. Szíven ütő azt hallani egy ottani lelkésztől vagy polgármestertől, hogy innen a legjobbak már régen elmentek, most pedig a jók köszönnek el sorra. A magyar közösség szépen lassan eltűnik, asszimilálódik. Tudom, hogy művészként ez ellen igen keveset tudok tenni, de talán az a kevés is több a semminél. Arra gondoltam, hogy ha e helyekre eljutna a magas kultúra, talán megtartó erővel bírna. Igény ugyanis lenne rá, tapasztaltam, de senki nem megy el arra. Gondoltam, ha meg tudnám nyerni a művész barátaimat, hogy adjanak műsort e helyeken, akkor talán elkezdődne valami. Nagy örömömre egy emberként mondanak igent a felkérésre, és támogatók is szép számmal akadnak. Emellett nem csak kivinni próbálok művészeket, hanem erdélyi, fiatal tehetségeket is próbálok elhozni az anyaországba, hogy bemutatkozhassanak.