galériával

2019.09.28. 18:39

Nemzeti Színház lesz a kecskeméti teátrum

Nemzeti színháza lesz a hírös városnak – jelentette be prof. dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a kecskeméti Katona József Színházban szombaton sajtótájékoztató keretében Szemereyné Pataki Klaudia polgármesternek és Cseke Péter színházigazgatónak.

Koós Kata

Fotós: BUS CSABA

Fotós: BUS CSABA

Nemzeti minősítést kap jövő év január 1-től a kecskeméti Katona József Színház – jelentette be sajtótájékoztató keretében prof. dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a teátrumban szombaton.

– Kecskemét valóban hírös, jeles város. Megalapítása óta nagyon jelentős szerepet töltött be a magyar történelemben és kultúrában is. Itt született Katona József, Kodály Zoltán itt dolgozott, Jókai itt végezte jogi tanulmányait, Petőfi itt volt segédszínész, Iványi-Grünwald itt hozta létre az egyik legjelesebb magyar művésztelepet. Kecskemét messze sugárzó kulturális kincseket hozott létre és adott át – mondta, majd hozzátette: e sorba a színház is beillik.

– Végig a magyar kultúrára, az értékekre támaszkodott, azokat megőrizte, továbbfejlesztette, és tovább is adta. Éppen itt az ideje, hogy közöljem a döntést, miszerint az öt vidéki nemzeti színház – Pécs, Szeged, Debrecen, Miskolc és Győr – mellett a kecskeméti színház is nemzeti színház lesz. E tény kifejezi a kormány elismerését ezért az alázatos, magas színvonalú munkáért. Nagyon remélem, hogy a nemzeti jelzővel ékesített színház ezt a missziót emellett a városvezetés mellett a továbbiakban is továbbviszi – fogalmazott.

Cseke Péter, színházigazgató az egész társulat nevében megköszönte a minősítést.

– E minősítés azt jelenti, hogy a mai kormány, a kulturális kormányzat odafigyel az intézményeire, és ha valahol nagyobb fejlődést lát, azt honorálják – mondta, majd köszönetet mondott Szemereyné Pataki Klaudia polgármesternek kitartásáért.

– Körülbelül hat évvel ezelőtt vettem észre, hogy a színház egésze felkészült a nemzeti színházi minősítésre. Onnantól kezdve polgármester asszony végig segített, soha nem tántorodott meg, és képviselte velem ezt a szép ügyet. Az egész társulat megérdemli e kitüntető címet, de azt gondolom, a színházba járó polgárok lesznek az igazi haszonélvezői – mondta.

Kecskemét polgármestere óriási megtiszteltetésnek nevezte a minősítést.

– Egy csapatmunka közös és nagyszerű elismerése. Köszönet miniszter úrnak és a kormánynak, hogy azt gondolják, hogy az a csapat, munka, tudás és kulturális színvonal, melyet itt közösen képviselünk, méltó arra, hogy a magyar nemzetet is képviselje, ne csak a városunkat és régiónkat – mondta.

A nemzeti címet ünnepélyes keretek között is átadják október 5-én, az önkormányzat által szervezett Város Napja díjátadó-gálaesten.

Kecskeméti Nemzeti Színház

Cseke Péter igazgató elmondta: elképzelése szerint a hírös város nagyszínháza a jövőben a Kecskeméti Nemzeti Színház Katona József Színháza hivatalos nevet viseli majd. A teátrum másik két játszóhelye pedig Kecskeméti Nemzeti Színház Kelemen László Kamaraszínháza, valamint Kecskeméti Nemzeti Színház Ruszt József Stúdió Színháza nevet kapja majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában